`

Megújult a zuglói agrárszakképző kollégiuma

 

 – Csak akkor lehet sikeres a magyar mezőgazdaság, akkor lehet eredményes a mezőgazdasági képzés, ha jó állapotú intézményekben, kellő tárgyi feltételek mellett zajlik az oktatás – fogalmazott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium és Kollégium energetikai beruházásának átadásán. Hozzátette: mindez szükséges ahhoz, hogy a diákok versenyképes tudással hagyhassák el az oktatási intézményeket.

Az iskola és kollégium 84 millió forint támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatán, ebből megújították az intézmény energetikai rendszerét. A tárcavezető az ünnepi átadáson hangsúlyozta: a Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott mezőgazdasági, élelmiszeripari képzést nyújtó szakiskolák iránt megnőtt az érdeklődés, a fiatalok egyre szívesebben választják valamely mezőgazdasággal kapcsolatos szakmát. Így van ez a Varga Márton szakgimnáziumban is, ahol jelenleg 334 diák tanul. Az érettségit és szakmai bizonyítványt adó parképítő és fenntartó, illetve földmérő, földügyi és térinformatikai képzés igen keresett.

Az agrártárca vezetője szerint kiemelten fontos, hogy olyan képzések induljanak, amelyek biztosítják a gyakorlati ismeretek elsajátítását az ágazatban. A mezőgazdaságban munkaerőhiány van, a szakképzett, modern tudással rendelkező fiatalok elhelyezkedése biztosított.

A zuglói iskola alapítója, Varga Márton kilencven évvel ezelőtt kapta meg az engedélyt a középfokú kertészképzésre. Tanítványaival építette meg azt a japánkertet, mely különleges helyet foglal el a magyarországi kertkultúra történetében. A japánkerten kívül fenyőkert, vakok kertje, sövénybemutató, kaktuszház, parképítő tanbázis veszi körül az intézményt.

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám