`

A mezőgazdasági termelés volumencsökkenését emelkedő termelői árak kísérték, a termelés költségei összességében az előző évi szinten alakultak – közölte az Agrárgazdasági Kutatóintézet.

A Mezőgazdasági Számlarendszer első előzetes eredményei alapján 2017-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátásának folyó alapáron számított értéke 2 százalékkal elmaradt a 2016. évi eredménytől – derül ki az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) által publikált adatokból. Előzetes adatok alapján a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának volumene a 2016. évi 9 százalékos emelkedés után 2017-ben 6 százalékkal alacsonyabb az előző évinél. A mezőgazdasági termelés volumencsökkenését emelkedő termelői árak kísérték, a termelés költségei összességében az előző évi szinten alakultak. Így a bruttó hozzáadott érték 5 százalékkal, a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem pedig 11 százalékkal alacsonyabb lett 2017-ben, mint 2016-ban volt. Az egy teljes munkaidős dolgozóra számított mezőgazdasági tevékenységből származó reáljövedelem 2017-ben 5 százalékkal maradt el a 2016. évitől.

A volumen- és árváltozás eredményeként és a termeléshez kötött támogatások figyelembevételével a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának értéke folyó alapáron 7 százalékkal csökkent, míg az állatok és állati termékek kibocsátásának értéke 5 százalékkal nőtt.

Az AKI előrejelzésének elkészítésének időpontjában rendelkezésre álló információk alapján a növényi termékek körében valamennyi termékcsoport termésmennyisége csökkent vagy az előző évi szinten maradt. A gabonafélék, az ipari növények, a burgonya, a kertészeti termékek és a gyümölcsfélék termésmennyisége rendre elmaradt az előző évitől. A gabonafélék kibocsátásának volumene az előzetes adatok szerint 16 százalékkal lett kevesebb, elsősorban azért, mert kukoricából mindössze 6,8 millió tonna várható, 22 százalékkal kevesebb a 2016. évinél. Ugyanakkor a 2017. évi kukoricatermés csak 6 százalékkal maradt el az előző öt év, azaz a 2012–2016. évek átlagától.

Búzából (durumbúzával együtt) összesen 5,2 millió tonnát takarítottak be, amely 7 százalékkal kevesebb a 2016. évinél, de az elmúlt öt év átlagánál 4 százalékkal több. Az árpa és a zab mennyisége 12 százalékkal, a tritikálé mennyisége 24 százalékkal volt kevesebb, mint 2016-ban. A napraforgó termésmennyisége 2017-ben elérte a 2016. évi rekordtermést, és 20 százalékkal meghaladta a 2012–2016. évek átlagát. Az előrejelzés készítésekor rendelkezésre álló információk alapján a friss zöldségfélék volumene 3 százalékkal, a burgonya volumene 5 százalékkal csökkent az előző, a 2016-os évhez képest. A friss gyümölcstermés 5 százalékkal, ezen belül az almatermés szintén 5 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban. A szőlőből mintegy 2 százalékkal szüreteltek le többet 2017-ben, mint az előző évben.

Az első előrejelzés alapján az élő állatok és állati termékek kibocsátásának volumene 3 százalékkal csökkent. A főbb ágazatok kibocsátásának volumene jellemzően elmaradt az előző évi szinttől. A sertés kibocsátásának volumene 5 százalékkal, az élő baromfié 6 százalékkal csökkent, a szarvasmarha kibocsátásának volumene kismértékben (+2 százalék) emelkedett.

A két alaptevékenység, a növénytermelés és a kertészet, illetve az állattenyésztés kibocsátásának aránya az előzetes számítások alapján 2017-ben 62:38 százalékos lehet.

További részletek itt találhatók: http://repo.aki.gov.hu/2733/1/MSZR_2017_I.%20el%C5%91rejelz%C3%A9s.pdf

Forrás: NAK/AKI 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám