`

Folyamatosan erősödik a hazai agrárágazat és egyre nagyobb részt vállal magyar gazdaság növekedéséből – jelentette ki Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Csokonyavisontán, a Földművesek Napján megtartott rendezvényen.



A mezőgazdaság kibocsátása folyó áron hatodik éve emelkedik és évről évre rekordértéket ér el, tavaly meghaladta a 2600 milliárd forintot. 2016-ban volt egymás után a negyedik kedvező eredményeket hozó nyári betakarítás és ugyanebben az esztendőben kiemelkedő volt az őszi betakarítás is. Az ilyen eredményeknek köszönhető az, hogy sikerült stabilizálni és növekedési pályára állítani az állattenyésztést, javult a mezőgazdasági termelés hatékonysága és jövedelmezősége, továbbá jelentősen nőtt az export is. Az agrárkivitel értéke 2010 és 2016 között 37,5 százalékkal, agrár-külkereskedelmi többletünk pedig 34,9 százalékkal növekedett. A mezőgazdaság foglalkoztatása 2016-ban tovább bővült, ennek köszönhetően 217 ezer fő dolgozott főállásban az ágazatban –  mondta az államtitkár a szeptember 16-i rendezvényen.

Hozzátette, mindezen pozitív folyamatokban jelentős szerepe van a célzott szakpolitikai intézkedéseknek, többek között a jövedelempótló agrártámogatások növekedésének, a munkaerő-igényes és nagyobb hozzáadott értéket termelő ágazatok kiemelt támogatásának, a beruházási támogatásoknak, a kedvezményes forgóeszköz- és beruházási hitelprogramoknak, a kedvező foglalkozatás-politikai intézkedéseknek, az áfacsökkentéseknek, valamint az új kockázatkezelési rendszernek.

Czerván György kitért az ágazat előtt álló feladatokra is. A legfontosabb kihívások közé sorolta az élelmiszer-gazdaság fejlesztését, hiszen nemzetgazdasági érdek az, hogy ne mezőgazdasági nyerstermékeket értékesítsünk külföldre, hanem magas hozzáadott értékű, feldolgozott termékeket exportáljunk.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár egyben méltatta Torgyán József munkáját, különös tekintettel arra, hogy a Földművesek Napját az egykori miniszter hívta életre. Elmondta, Torgyán az újkori magyar földműves- és kisgazda társadalom szellemiségére és mozgalmi kereteire is meghatározó hatással volt, és ezt akkor sem szabad elvitatni tőle, ha szakmai kérdésekben voltak viták köztük.

 


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám