Mezőgazdaság

Ma kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe, amely egy hónapig tart. Az ismeretterjesztő előadások között lesznek agrártémájúak is, a Magyarok Kenyere program ötletgazdája pedig saját civil munkájának tudományos hátteréről beszél majd.

 


A nagycenki Széchenyi-mauzóleumban tartott hagyományos megemlékezés, valamint a sopronpusztai faültetés után csütörtökön – a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 1825. november 3-i alapításához igazodva – megkezdődik az intézmény egy hónapos országos rendezvénysorozata, a Magyar Tudomány Ünnepe. A programsorozat idei mottója: „Oknyomozó tudomány.” Az eseménysorozat tavalyi megújulása után idén is több ismeretterjesztő előadással várják az érdeklődőket az MTA székházában.
Az akadémia egyik legfontosabb közfeladata, hogy ne csak művelje a tudományokat, de az eredményeket közvetítse is a nagyközönség felé. Ennek a tudománynépszerűsítő tevékenységnek a csúcspontja az egész országra, sőt határon túlra is kiterjedő programsorozat a Magyar Tudomány Ünnepe. Az MTA már 1997 óta szervez különböző rendezvényeket, 2003-ban pedig az esemény hivatalos rangra emelkedett: az Országgyűlés november 3-át a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította.
A nyitóelőadást további kilenc kiemelt rendezvény követi majd november 18-ig. November 7-től két héten át minden este aktuális, közérdeklődésre számot tartó kérdések legfrissebb kutatási eredményeit foglalják össze élvezetes, közérthető formában a téma neves szakértői.


Mi lesz a növényekkel?


Lesz közöttük több agárvonatkozású is. Bartholy Judit meteorológus és Veisz Ottó agrárkutató a klímaváltozásról és főként annak várható magyarországi hatásairól beszél majd november 7-én.
A légköri szén-dioxid-koncentráció napjainkig 40%-kal emelkedett az ipari forradalom előtti időszakhoz képest, és – amint azt az antarktiszi jégfuratminták is bizonyítják – ilyen magas érték az elmúlt 800 ezer évben nem fordult elő. Az utolsó három évtizedben a felszínközeli léghőmérséklet folyamatosan növekedett, és sorra dőlnek meg az évszázados melegrekordok. Mire számíthatunk az elkövetkező évtizedekben a világban és különösen itt, a Kárpát-medencében a 21. század végéig? Erről beszél előadásában Bartholy Judit. Veisz Ottó pedig összefoglalja a klímaváltozás mezőgazdasági hatásait és Európa egyik legnagyobb növénykísérleti nagyberendezésében, a martonvásári Fitotronban végzett kutatások eredményeinek felhasználásával ismerteti, várhatóan milyen hatással lesz a század végére prognosztizált klíma szántóföldi növényeink termeszthetőségére.

Növénykultúrák végveszélyben?


Továbbá ismertetik az MTA Nemzeti Víztudományi Programjának első eredményeit, aztán Változások vizeinkben – lehetséges okok, bizonytalanságok címmel, illetve a vízről, mint az emberiség bölcsőjéről és éltetőjéről tartanak beszámolót, valamint a vízgazdálkodás meteorológiai vonatkozásairól. Lesz szó az erdészettudományról, a hazai erdészeti kutatás jelenéről, illetve az erdő-, vad- és faanyag-gazdálkodás innovációiról, a székelyföldi agráriumról, a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésében felmerülő kihívásokról, okokról és lehetséges válaszokról, az agrártudomány fejlődéséről, az élelmiszerbiztonság kihívásairól és megoldásairól, a baromfitenyésztés és árutermelés időszerű kérdéseiről, talajtani és környezetbiológiai kutatásokról.


Ötletgazda másképp


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által 2013 óta támogatott, 2015-től pedig a köztestület stratégiai partnerségében működő jótékonysági Magyarok Kenyere program ötletgazdája is tart előadást az ünnepségsorozaton. Korinek László ugyanis jogász, kriminológus, a Pécsi Tudományegyetem kriminológiai és büntetés-végrehajtási jogi tanszékének egyetemi tanára, az MTA rendes tagja, a viktimológia és a rendészettudomány neves kutatója. November 14-i előadásában izgalmas példák sorával mutatja be, hogyan jutott el a nyomozás tudománya a legegyszerűbb módszerektől a DNS-vizsgálatig, társelőadója, Pajcsics József pedig egy rejtélyes haláleset megítélését értékeli újra több mint negyven év távlatából.


Az előadások ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. További információ és regisztráció a tudomanyunnep.hu oldalon található.

 


(mta.hu/nak.hu) (fotó: mta.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok