`

A korábbiaknál nagyobb helyszínen, több kiállítóval és szakmai programokkal nyit jövőre a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár.

 


A jövő év őszén újra lesz Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), ahol nagyobb hangsúlyt kap a szakmaiság, mivel a vásár történetében először lesz nulladik, azaz szakmai nap – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az OMÉK szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján. 2017. szeptember 19-én tartják a szakmai napot, a hagyományos bemutatót szeptember 20. és 24. között rendezik meg a Hungexpo Vásárközpont és a Kincsem Park területén, összesen 40 hektáron. A rendezvény a bel- és külföldi érdeklődőknek bemutatja az agrárszektor eredményeit.


– A kiállítás a magyar agrárium szinte teljes vertikumának helyet ad majd, az ágazat teljesítménye itt jelenik meg a nagyközönség előtt a legösszefogottabban – emelte ki a miniszter. – A jövő évi OMÉK fontos célja, hogy bemutassa a fejlett, hatékony, környezettudatos kis- és középvállalkozásokra, családi gazdaságokra, kis- és őstermelőkre épülő magyar mezőgazdaságot, annak értékeit, eredményeit megismertesse a nagyközönséggel. Az OMÉK 2017 célkitűzése továbbá, hogy megőrizze a vidék megtartó erejét. A minőségi alapanyagok támogatására, az egészséges élelmiszerek előállítására, a környezettudatosság növelésére és a hazai előállítású termékek fogyasztásának ösztönzésére helyezzük a hangsúlyt mind a szakmai, mind a közönségnek szóló programok összeállításánál.


Az OMÉK díszvendége Japán lesz. A távol-keleti szigetországban népszerűek a magyar élelmiszerek, a magyar sertés- és mangalica-termékeken túl a szigetország nagy érdeklődést mutat a szürkemarha, a kacsa- és libahús, valamint a magyar borok iránt.


Lipcsey György, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója elmondta: a 78. OMÉK-ra több kiállítót és látogatót várnak, mint ahányan a korábbiakra érkeztek. A szervezők úgy kalkulálnak, hogy a kiállítók száma 2017-ben elérheti az 1000-1100-at, a látogatók száma pedig a rendezvény hat napja alatt elérheti, sőt meg is haladhatja a 100 ezret. A jövő évi OMÉK költségei ugyanakkor nem lépik majd túl a 2015-ös kiállítás és vásár 1,3 milliárd forintra rúgó kiadásait.


(MTI/kormany.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám