`

Huszonnégyezer diák kezdi meg tanulmányait a Földművelésügyi Minisztérium 48 agrárszakképző iskolájában.

Szeptembertől huszonnégyezer diák tanul a Földművelésügyi Minisztérium 48 agrárszakképző iskolájában; 63 helyszínen majdnem 4500 pedagógussal, oktatóval végzik a mezőgazdasági, élelmiszeripari és környezetvédelmi oktatást – mondta el Román István, a tárca agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára a minisztérium idei országos tanévnyitó ünnepségén Velencén.

A Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumban tartott tanévnyitó beszédében a helyettes államtitkár hangsúlyozta: a minisztériumhoz tartozó oktatási intézmények felkészítik a tanulókat arra, miként tudják fenntartható módon hasznosítani az ország természeti kincseit. Elvárás az iskolákkal szemben a környezeti és fenntarthatóságra vonatkozó nevelés ellátása, 2016-ban a tárca intézményeinek kétharmada kiérdemelte az ökoiskola vagy az örökös ökoiskola címet – tette hozzá.

A szakképző intézmények mintegy hárommilliárd forintot nyertek a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) pályázati rendszerében – közölte Román István. A forrás révén tíz intézményben hajtanak végre energiahatékonysági fejlesztéseket, köztük Velencén is, 280 millió forintból.

Szakgimnáziumi képzés indul

A szakképzés jelentős tartalmi és strukturális átalakításából a minisztérium agrárszakképző iskolái sem maradnak ki. Szakgimnáziumi képzés indul szeptembertől, ami a mostani kilencedikeseket érinti. Eddig a tanulók négy év elteltével érettségiztek, majd a szakma megszerzéséhez még egy évet kellett teljesíteniük. Mostantól a szakgimnáziumokban négy év alatt érettségit és szakmát szereznek, így aki nem akar továbbtanulni, az is el tud majd helyezkedni.

Turcsányi Sándorné, a házigazda intézmény igazgatója köszöntőjében elmondta: a magyar mezőgazdaság növekedési pályára állt, miközben a technológia fejlődése is töretlen, ezért egyszerre több területen kell helytállniuk a dolgozóknak. Rámutatott, a pedagógusoknak is lépést kell tartaniuk a fejlődéssel, hogy a tanulóknak a megfelelő tudást átadhassák. Fontosnak nevezte a megfelelő elméleti és szakmai tudással rendelkező szakmunkások képzését, mert a magyar mezőgazdaság jövedelemtermelő képességének növekedéséhez mindez elengedhetetlen.

(nak.hu/MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám