`

A növényi termékek árának 3,5 százalékos emelkedése, az élő állatok és állati termékek árának 1,8 százalékos csökkenése eredőjeként júniusban 1,5 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos hónapjához képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 


A búza ára 10 százalékkal esett, a kukoricáé 24 százalékkal nőtt, így a gabonafélék ára 8,7 százalékkal emelkedett. A jelentés azonban fontosnak tartja megjegyezni, hogy a kukorica betakarítása még nem kezdődött meg. A gyümölcsök ára 6,9 százalékkal, a zöldségféléké 4,1 százalékkal nőtt. Az előbbi termékcsoportban az ár emelkedését a meggyfélék és a földieper áremelkedése határozta meg.
Az élő állatok termelői ára 1,2 százalékkal emelkedett, az állati termékeké azonban 9,0 százalékkal lett alacsonyabb, mint tavaly júniusban. A vágósertés ára 4,6 százalékkal nőtt, kilogrammonként 380 forintba került júniusban, ami az elmúlt másfél év legmagasabb felvásárlási ára.
A tej felvásárlási ára 10 forinttal csökkent egy év alatt, a tojás 2 forinttal volt olcsóbb júniusban, mint egy éve, ami egyaránt 12-13 százalékos esésnek felel meg.
Az év első hat hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 1,0 százalékkal emelkedtek, a növényi termékek 4,4 százalékot drágultak. A gabonafélék ára 2,5, a zöldségé 8,1, a gyümölcsöké 8,7 százalékkal emelkedett, a burgonya 63,7 százalékkal drágult. Az élő állatok (-2,9 százalék) és az állati termékek (-9,4 százalék) ára együttesen 4,9 százalékkal esett vissza a múlt év azonos időszakához képest.
A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 0,6 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint a múlt év első felében. A folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,1 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,1 százalékos növekedéséből adódott.

 

A takarmányárak növekedése és az állati termékek felvásárlási árának egyidejű csökkenése jelentős veszteséget okozott az elmúlt hónapokban az olyan klasszikus állattenyésztői ágazatoknak, mint a tejelőmarha-tartás és a sertéstenyésztés – kommentálta a mezőgazdasági termelői árak változását a K&H agrárüzletág-fejlesztési főosztályának vezetője hétfői közleményében. Tresó István azonban úgy véli, hogy a világszinten magas készletek mellett globálisan jó terméshozamokra lehet számítani, ami lejjebb nyomhatja a jelenlegi takarmányárakat. Eközben a felvásárlási árak csökkenő trendje is megfordulhat. Ugyanakkor a szakember szerint az esetleges trendfordulótól függetlenül szükséges elgondolkodni a hatékonyságnövelésen, és ahol erre lehetőség van, ott minél hamarabb meg kell azt valósítani. Ezt segíthetik a szeptembertől nyíló új pályázati lehetőségek, illetve az egyre kedvezőbb feltételek mellett elérhető banki hitelforrások is.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám