`

Az Országgyűlés szerdai ülésnapján 132 igen, 3 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadta a Nagy István agrárminiszter egyes agrárszabályozási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztését.


Az uniós jogharmonizáció mellett változtattak a natúrpark definícióján, egyértelműsítették, hogy a miniszteri hozzájárulás a névhasználathoz nem eredményez új természetvédelmi területet.

A jövőben a vadászkamara által kiállított vadászjegy és vadászengedély kiállítása nem minősül igazgatási szolgáltatási díjnak, így a bevételt a kamara az államtól átvett feladatainak ellátására fordíthatja.

Az élelmiszerlánc-törvényben rögzítették: hamisított termék esetén nem csupán az előállítóval vagy az első magyarországi forgalomba hozóval szemben lehet fellépni, hanem a többi forgalmazóval szemben is, ha hibát ők okozták vagy felismerhették volna. Nő az élelmiszerrendészek jogosítványa, akik a jövőben igazoltathatnak, átvizsgálhatják a ruházatot, a csomagot, feltartóztathatnak járműveket és akár elő is állíthatnak, ellenszegülés esetén bilincset is használhatnak.

A hungarikumtörvény módosításával az egyes ágazatokért felelős minisztereknek ágazati értéktárat kell létrehozniuk, amely nemzeti értékek adatainak gyűjteménye. Emellett a hungarikumokkal kapcsolatos adókedvezmények bevezetéséhez meghatározták a „hungarikumtermék" fogalmát.

A hegyközségi szervezetek a jövőben borrégiókkal is kiegészülnek, amelyek az országos és a borvidéki szint közé ékelődnek. A borrégiós tanácsok a többi között a régiót alkotó borvidékek közép- és hosszútávú stratégiáját dolgozzák ki.

Az erdőgazdálkodási törvény eddig a szállítással kapcsolatban nem tartalmazott részletes előírásokat, de az illegális fakitermelések felderítése érdekében a jövőben dokumentálni kell a járművek és a szállítás adatait. Az erdőtörvény is változott, lehetőséget biztosítva az évtizedekkel ezelőtt megkötött és hamarosan lejáró megbízási szerződések meghosszabbítására másfél évvel, 2020. május 7-ig. Az illegálisan kitermelt és elkobzott fa a jövőben közérdekű célra is felhasználható lesz.

Változik az elektronikus ügyintézés határideje az erdészeti szakigazgatási információs rendszer esetében 2019. január 1-jéről 2022. január 1-jére, a sertéstartás elektronikus bejelentése esetén 2019. január 1-jéről 2020. január 1-re.

A törvény – az ökológiai termelésre vonatkozó egyes rendelkezések kivételével – 2018. december 31-én lép hatályba.

 

(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám