Erdő- és vadgazdálkodás

Az erdőtervvel rendelkező terület 0,1 százalékkal csökkent tavaly Magyarországon, ami elsősorban a telepítési kedv visszaesésével magyarázható – írja a Világgazdaság.

A statisztikai adatok szerint 2016-ban 11 ezer hektárral csökkent Magyarország termőföldterülete, amelyből az erdőterületek csökkenése 2091 hektár – áll a Földművelésügyi Minisztérium szakfőosztálya által készített miniszteri tájékoztatóban. A Világgazdaság napilap összefoglalója a témában:

A január 1-jei állapot szerint az ország erdősültsége 20,8 százalékos, a hazai erdőterület nagysága pedig majdnem 1,94 millió hektár. Ennek több mint 56 százaléka állami, valamivel több, mint 1 százaléka közösségi tulajdon, míg a magánerdők részaránya 42,8 százalék.

Nagyobb az elmozdulás az erdőgazdálkodás célja szerinti felosztásban: az úgynevezett védelmi – talaj-, település-, illetve természetvédelmi célú – erdők aránya tovább nőtt a gazdasági erdők rovására. Utóbbi – a vágásos erdő – összes területe több mint 11 800 hektárral bővült. A szaktárca beszámolója szerint elsősorban az állami tulajdonon gazdálkodók térnek át a vágásos üzemmódról a folyamatos erdőborítást biztosító üzemmódra – az erdőtörvény előírásai által megszabott ütemben.

Az erdőterület 63,5 százalékát borítják őshonos fafajok. A fennmaradó területet idegenhonos vagy meghonosodott fajok, mint például az akác, a vörös tölgy és egyes fenyők, illetve klónozott fajták foglalják el. Utóbbiak között a nemes nyárt hozzák fel legjellemzőbb példaként a tárca szakértői. A fafajcsoportok közül a legnagyobb területet még mindig a tölgyek és a cser foglalják el, majd az akác következik. A fenyvesek és a nemes nyár aránya tovább csökkent a hazai nyár és az egyéb lombosok javára. Az akác szerepe meghatározó a magán-erdőgazdálkodásban: leginkább az erdőfelújítások során az egyik legkedveltebb faj – áll az összefoglalóban.

A tárca adatai szerint a húsz évnél fiatalabb állományok aránya egy év alatt 29,6-ről 29,2 százalékra csökkent, ami jól jelzi az erdőtelepítési kedv hanyatlását. A védett erdők vágáskorának emelése miatt kismértékben – 5,4-ről 5,6 százalékra – emelkedett a száz évnél idősebb állományok aránya.

Az ország élőfa-készlete ugyanakkor folyamatosan növekszik a 2004 elején mért adatokhoz képest. Az akkori 334,3 millió köbméter 2017. január 1-jéig 381,9 millió köbméterre nőtt, ami 14,2 százalékos gyarapodás. A fakitermelés 7738 ezer köbméter volt 2016-ban, ez gyakorlatilag azonos az egy évvel korábbival. Csökkent viszont az erdőtelepítés: az első kivitelnek nevezett folyamat – vagyis az erdősítés, fásítás első évi munkái a talaj-előkészítéstől a csemeteültetés, magvetés, sarjaztatás vagy dugványozás befejezéséig – csupán 158 hektáron történt meg, ami 50 százalékos visszaesés 2015-höz képest.

Több telepítési támogatás érkezik

A Miniszterelnökség növelte az erdőtelepítést támogató pályázati felhívásnál a támogatási összegek mértékét, ennek eredményeként több mint 650 millió forinttal emelkedett az első körben megítélt forrás – közölte a tárca. A Vidékfejlesztési program keretében eddig 186 kérelmet részesítettek pozitív elbírálásban, így a nyertesek összesen 2,4 milliárd forintos támogatással végezhetnek erdőtelepítést, valamint a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatokat.

 

(Forrás: Világgazdaság)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok