`

Szeptembertől új, a gazdálkodóknak kedvezőbb erdőtörvény lép hatályba. A zöldek szerint sérül a természetvédelem, az erdészek szerint nem – írta összeállításában a Népszava.


Jelentős változásokat hoz a szeptember elsején életbe lépő módosított erdőtörvény. Először történt meg, hogy az erdőgazdálkodást gyakorlók érdekképviseletei dolgozták ki a törvénytervezetet. Elsődleges szempont volt az erdő gazdasági, védelmi, és közjóléti szerepének megőrzése, de úgy, hogy felesleges megkötések ne korlátozzák a szükségesnél jobban az erdőkezelőket.
– A természetvédők emiatt számos kritikát fogalmaztak meg – ismerte el Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége tiszteletbeli elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara erdő- és vadgazdálkodási osztályának vezetője.

A szakember szerint attól tartanak, hogy a most szerzett nagyobb szabadság az erdőművelésben a gazdaság szereplőinek kedvez, a természeti értékeinek pedig árt, és az erdősített területek csökkenéséhez vezethet.
– Ezeket az aggályokat szeretném eloszlatni, ne az erdészektől féltsük az erdőt – tette hozzá Luzsi.

Magyarország erdővel borított területének nagysága az elmúlt száz évben megduplázódott, ami jelenleg több mint kétmillió hektár. A további növekedést az új törvény szavatolja.
– A törvény keretein túlmutató, gazdasági hátrányt okozó korlátozások kompenzációját muszáj megoldani – jelentette ki a tiszteletbeli elnök. – Csak a kívánatos mértékig szabad térben és időben határt szabni az erdei munkának, mert aki az erdőből él, annak a megélhetését veszélyezteti az, ha egy gazdálkodó márciustól fél évig a saját erdejébe sem mehet be, mivel az természetvédelmi terület.

Luzsi szerint jó a törvény, reméli, hogy a jelenleg kidolgozás alatt álló végrehajtási rendeletek is a törvény szellemiségét tükrözik majd. A zöldszervezetek szerint a módosított törvény hatására a természetvédelemben a korábbi szinthez képest visszalépés történik.

A Népszava összeállítása itt olvasható.

 


(Népszava)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám