`

Idén 125 ezer vaddisznót kell kilőni, ám nem az országhatáron felbukkanó sertéspestis miatt – írta a Magyar Hírlap. A tartósan igen hideg időjárásban a vadászoknak kiemelt feladatuk, hogy gondoskodjanak a vadállomány takarmányozásáról.

 


Akár komoly károkat is okozhat a nem megszokott, tartós, igen hideg időjárás az apró- és a nagyvadállományban is – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Varga Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) vadgazdálkodási és vadvédelmi bizottságának elnöke. Hozzáfűzte: a vizes, nedves időjárás, a nagy hótömeg még veszélyesebb lenne a vadállománynak, de a mostani, hideg, száraz időben is kiemelt feladatuk a vadászoknak a vad takarmányozása. Az erdőkben számos helyen tesznek ki ezekben a napokban szálas és szemes takarmányt a fácánoknak, a nyulaknak, a szarvasoknak és az őzeknek.
A vadászok olyan területekre helyezik el a takarmányt, hogy a vadászható fajoknak ne kelljen sokat mozogniuk, a takarmány felvétele a legkevesebb energia felhasználásával járjon. Ebből nemcsak a vadászható, hanem valamennyi vadon élő állatnak jut, így a védett fajoknak, például az énekes madaraknak is. A vadászoknak fontos teendőjük a vadon élő fajokról való gondoskodás, a megóvás, az ápolás is, a vadállomány szabályozása mellett.


A vadászati hatóság terve szerint az idén 55 ezer gímszarvast, 13-14 ezer dámszarvast, 115 ezer őzet és 125 ezer vaddisznót kell kilőni az országban. Erre azért van szükség, hogy ne történjen egyes fajoknál olyan mértékű feldúsulás, ami már problémákat okozna. Az OMVK bizottsági elnöke megjegyezte: helyenként és időnként előfordulhat, hogy egy-egy faj egyedei elszaporodnak, például így volt ez az utóbbi időszakban vaddisznó és a gímszarvas esetében Kelet-Magyarországon, amit kezelni kell.


Varga Gyula, a Kárpátalján megjelent afrikai sertéspestissel (ASP) kapcsolatban fontosnak nevezte a megelőző tevékenységet. Megjegyezte, a vaddisznók útvonalát nem lehet korlátozni, ám az elejtett egyedekből a hatósági állatorvosok mintát vesznek, így kiderül, fertőzöttek-e. A kamara információkat ad, konferenciákat szervez a sertéspestisről, együttműködik a hatóságokkal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal is.
Szerinte fel kell mérni az adott területen élő vaddisznókondákat, létszámukat, mozgásukat, mert egyes kondák „eltűnése”, kipusztulása az ASP első jele lehet. A sertéspestissel fertőzött országokból érkező vadászokat megkérik arra, hogy ne hozzanak magukkal sertés- vagy vaddisznóhúsból készült élelmiszert. Tilos szétszórni vadászterületen olyan hulladékot, amely állati eredetű élelmiszerek maradékát is tartalmazza.

 


(Magyar Hírlap)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám