`

Az illegális fakitermelés hatékony visszaszorítására, a fenntartható erdőgazdálkodás érdekében nyújtott be törvényjavaslatot kedden az országgyűlésnek Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

 

 

A parlament honlapján elérhető törvényjavaslat indoklása szerint a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeiről szóló európai uniós rendelet megköveteli az unió belső piacára kerülő faanyag származás-igazolási rendszerének kidolgozását, így szükségessé vált a vonatkozó nemzeti törvény egyes rendelkezéseinek a módosítása, a törvény kiegészítése.

A javaslat szerint az illegális fakitermelés visszaszorítása érdekében a törvény területi hatálya alá nem tartozó területről forgalomba hozott faanyag esetén is szükséges az eredetigazolás szabályozása. Az uniós rendeletnek való megfelelés érdekében kötelesek a faanyag származásának igazolására a rendelet hatálya alá tartozó fát és faanyagot a belső piacon forgalomba hozó, vagy azzal kereskedő a magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek. A kötelezettség teljesítése a teljes faanyag-kereskedelmi lánc felügyeletével biztosítható.

Az javaslat indoklásában szerepel az is, hogy az állam 100 százalékos tulajdonában álló erdő valamint erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterület vagyonkezelője meghatározott feltételekkel és időtartamra - legfeljebb 5 évre - átengedheti harmadik személy részére a földterületet vagy annak egy részét erdőgazdálkodási céloktól eltérő hasznosításra.

Az ilyen hasznosítás lehet szabadidős tevékenységhez szükséges infrastruktúra - kalandpark - üzemeltetése, vagy az erdőben történő rendezvény - filmforgatás -, de nem terjedhet ki az erdei haszonvételek gyakorlására, és nem érintheti a vagyonkezelő földhasználati jogát - olvasható a javaslatban.

 

Forrás: MTI, hirado.hu, OEE.hu

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám