`

A KEFAG Zrt. immáron két bejegyzéssel is büszkélkedhet a Nemzeti Értéktárban. Az első, a Kecskeméti Arborétum fa- és cserjegyűjteménye, a Kecskemét Települési Értéktár Természeti környezet kategóriában.

 

 

A 62 hektáros fa- és cserjegyűjtemény telepítése 1986-ban kezdődött. A telepítést végezte és máig is a terület kezelője, fenntartója a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Közel 1000 féle növény található itt, valamint a Mária kápolna, Árpád-házi Magyar Szentek Szoborsétánya, Kegyeleti Emlékhely, tornapálya és gyermekjátszótér.

Másodikként, a 2015. február 5-én tartott ülésén a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság a Balotaszállási-kelebiai dámpopulációt felvette a BKMI Értéktár Agrár- és élelmiszergazdaság szakterület kategóriájában.

A dámszarvas 130 ezer évvel ezelőtt egész közép-Európában elterjedt volt, majd a jégkorszakok hatása miatt a mediterrán területekre szorult vissza. Európa többi térségébe először a rómaiak hozták, aminek következtében hamarosan az egész kontinensen a legkedveltebb, vadasparkokban tartott vadfaj lett. A dámszarvas, a történelmi időkben folyó vadászata miatt eredeti élőhelyén visszaszorult, helyenként ki is pusztult, a faj azonban a betelepítések hatására világviszonylatban még sincs veszélyben.

 

Hazánkban elsősorban a melegebb, helyenként felnyíló erdőkben találja meg leginkább életfeltételeit, ennek a környezeti feltételnek pedig a Balotaszállás-kelebiai erdők a legmesszebbmenőkig megfelelnek. A térségben található állomány egy betelepített gyulaji és hetényegyházi dámegyedek spontán kereszteződéséből kialakult populáció, amely rendkívül jól alkalmazkodott az időjárási szélsőségekhez és a térség gyenge termőhelyi adottságaihoz.

A populáció kiváló minőségét jól példázza, hogy a terítékre került dámbikák nagy része (70-80%) érmes minősítésű, és minden vadászidényben előfordul több kapitális, 5kg körüli trófea is.

Megfigyelhető, hogy egy állat és a környezete közötti kapcsolat nem állandó, hanem folyamatosan változó, de ugyanakkor egymásra mind jobban kiható folyamat. A Balotaszállás-kelebiai dámállomány kialakulásával a környezetnek és a genotípusnak olyan kölcsönhatása jött létre, amelynek fényében a képesség-többlet egyértelműen felismerhető. Ez azt is jelenti, hogy a 35 évvel ezelőtti betelepítés és az azóta folyó szakszerű vadgazdálkodás eredményeként ez a populáció csak itt, a számára legmegfelelőbb környezetben tudja azt a genetikai képességét kifejteni, amely miatt a vadászati idegenforgalomban országosan és nemzetközi szinten is elismertté vált. A vadgazdálkodási eredmények alapján kijelenthető, hogy a helyi dámállomány egy olyan, egyensúlyban lévő populációt alkot, amelyben igazolt tény, hogy a genotípusok gyakorisága, tehát a fokozott genetikai érték generációkon át képes fennmaradni, így a populáció mindenféleképpen védelemre érdemes. – mondta el Dr. Bárány Gábor a KEFAG Zrt. osztályvezetője.

 

Forrás: KEFAg Zrt., OEE

 

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám