`

Az állami tulajdonú Sefag Zrt. önfenntartóan és sikerrel végzi feladatát: erdőt kezel Somogyban, fejleszt, felújít, kitermel, a közjót szolgálja és hazánk legjelentősebb vadászterületét tartja fenn.


A Dunántúlon, a Balatontól a Dráváig húzódó, keletről lankás dombokkal tarkított, nyugatról alföldi homokvidék jellegű tájat nagy hagyományokkal rendelkező erdő- és a vadgazdálkodás jellemzi. Jelentősége kiemelkedő, hiszen az erdősültség aránya Somogyban a harmadik legmagasabb az országban. A megyében, mintegy 90 ezer hektáron – amelyből 80 ezer hektár erdő – gazdálkodik a második legnagyobb hazai erdőgazdaság, az állami tulajdonú Sefag Zrt.

A gazdálkodás alapját a változatos termőhelynek megfelelő, jellemzően őshonos erdőállományok adják. Belső-Somogy homoki tölgyesei, égeresei, Külső-Somogy cseresei vagy a már hegyvidéki viszonyokat idéző Zselic kocsányos tölgyes-, ezüsthársas bükkösei hatalmas értéket képviselnek. Mindezek megtartása, hosszútartamos és hosszútávon fenntartható kezelése, eredményes fejlesztése, valamint a világviszonylatban ismert, rangos vadászterület működtetése a Barkóczi István vezérigazgató vezette társaság mindennapi feladata. A cég több mint 12 milliárd forintos mérleg-főösszeggel gazdálkodik idén. Árbevételét év végére 11 milliárd forint körüli összegben várják, amelynek nagyjából harmada származik exportforgalomból. A vadászati ágazat 1 milliárd, a fafeldolgozás nagyjából 2 milliárd forintnyi árbevétele mellett a fő bevételi forrást a fakitermelés adja.
– Fegyelmezett gazdálkodásunkkal megtermelt eredményből tudjuk finanszírozni – a többi közt − az erdőfelújítás és az erdőszerkezet-átalakítás költségeit. Ez utóbbi során az idegenhonos vagy a gazdasági céljainknak nem megfelelő főfafajú erdőállományok helyén őshonos tölgyerdőket létesítünk – mondta a Sefag Zrt. vezetője, aki büszke arra, hogy mindehhez a forrást meg tudja teremteni a vállalat.

Ezzel a tevékenységével egyébként a jövőbe fektet a cég, hisz gazdaságilag nagyobb értéket képviselő, ökológiailag stabil erdőállományokat hagy örökül. Mindezek mellett jelentős forrásokat fordítanak az erdők felértékelődő turisztikai szerepének betöltését szolgáló fejlesztésekre és az ennek kapcsán kialakított infrastruktúra fenntartására. A Sefag a megye egyik legnagyobb foglalkoztatójaként 500 fő alkalmazott dolgozó mellett, szezontól függően mintegy 2000–2200 embernek ad munkát, teremti meg a megélhetés feltételét ott, ahol erre a legnagyobb szükség van: a vidéki falvakban.

A zavartalan működésnek azonban feltételei vannak. A felmerülő problémákra a társaság maga talált hatékony megoldást. Ilyen többek között a Sefag Zrt.-nél is jelentkező munkaerőhiány, ami elsősorban a generációváltásnak köszönhető.
– A fiatalok nem szívesen jönnek az erdőre dolgozni, mert kemény fizikai munkát jelent és a jövedelem is viszonylag szerény. Ettől függetlenül stabil vállalkozói kör működik együtt a társasággal, de törekszünk az élő-munka kiváltására, amelyre őket is ösztönözzük – foglalta össze Barkóczi István.

A társaság ebben partnereit egy általa alapított lízingcégen keresztül segíti, hiszen a jól gépesített alvállalkozó a cég saját érdeke is. A lombos erdőállomány miatt természetesen a jövőben is lesz szükség kétkezi munkásokra, ezért az erdőgazdaság munkatársai minden segítséget megadnak a vonzáskörzetében lévő szakiskoláknak, Szőcsényben és Barcson rendszeresen vállalnak oktatásokat is.

A cég évente mintegy 360 ezer köbméter fát termel ki. Ekkora árualap jelentős piacismeretet követel meg. Az elvileg versenytársnak számító magánerdő-gazdálkodók csak kedvező keresleti feltételek mellett termelnek. A piac azonban ennél lényegesen összetettebben működik. Az egyes piaci szereplők ennek megfelelően hangolják össze tevékenységüket.  A kereslet-kínálat mérlegét szem előtt tartva, a társaság évente 30–80 ezer köbméter fát vásárol fel magán-erdőgazdálkodóktól. Piaci pozíciójából fakadóan ezzel segíti a magánszektorban termelt faanyag értéken történő piacra kerülését.

Összességében elmondható, hogy a vállalat célja a rábízott erdők megőrzése, ökológiai állapotuk és produktivitásuk fenntartása. Teszik mindezt azzal a szemlélettel, amely központjában az ember áll. De a stabil alapokkal rendelkező, gazdaságilag és szak-mailag jól prosperáló vállalat a kor gazdasági és társadalmi igényeinek mind magasabb fokú kiszolgálása mellett a jövő nemzedékei előtt felsorakozó várható kihívásokra és a jövőbeli igényekre is fókuszál. A vállalat filozófiáját jól foglalja össze jelmondata, amely szerint Somogyban jó kezekben van az „értékteremtő erdőgazdálkodás”.


(NAKlap, 2019. október)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám