`

A Nemzetközi Baromfi Tanács a Baromfi Világnap alkalmából hangsúlyozza, hogy a baromfihús a legnagyobb mértékben fogyasztott fehérjeforrássá válhat 2019-ben. Egyúttal közzétett egy tájékoztató kisfilmet is, amely a baromfihús fontosságáról és jelentőségéről szól.


A Baromfi Világnap bevezetését a magyar Baromfi Termék Tanács (BTT) kezdeményezte a nemzetközi baromfis szervezeteknél, így a jeles napot minden év május 10-én tartják meg. (A BTT a világnapot május 3-án szakmai konferenciával ünnepelte.) A Nemzetközi Baromfi Tanács (IPC) a világnap alkalmából kiadott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az afrikai sertéspestis miatt a sertéstermelés csökken, és a baromfitermékek betölthetik a keletkező réseket a világ fehérje-ellátásában. A szervezet szerint a baromfihús a legnagyobb mértékben fogyasztott fehérjeforrássá válhat 2019-ben.

– A Földön több százezerén dolgoznak azon, hogy a fogyasztók számára előállítsák és szállítsák az egyik legfontosabb, tápláló, egészséges, fenntartható módon előállítható húsfehérjét – nyilatkozta a mondta Robin Horel, az IPC elnöke. – Kérjük, hogy a világ baromfi-termelőit, hogy csatlakozzanak az IPC-hez e nap megünneplésére, egyúttal használják ki a lehetőséget, hogy ez alkalomból proaktívan vegyenek részt az élelmiszer-biztonságról és a fenntarthatóságról folytatott vitákban.

Az IPC a világnap kapcsán egy, az „Éhezés nélküli világ” című videót is közzétett. Ez is alátámasztja, milyen fontos szerepet tölt be a baromfiágazat a növekvő világnépesség élelmiszer-ellátásában – hangsúlyozza a szervezet.
– A fogyasztók kíváncsiak arra, hogy honnan származik az ételük, de sajnos gyakrabban kapnak választ az aktivista állatvédő szervezetektől, mint a gazdálkodóktól és az iparági szakértőktől. A kisfilm bemutatja a baromfi szerepét a világ növekvő népességének fenntartható módon történő ellátásában – magyarázta Ricardo Santin, az IPC alelnöke.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám