`

Jelentős mennyiségű, takarmányozásra szánt kacsatetemet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei egy Bács-Kiskun megyei gazdaságban. A telepen nevelt sertések jelöletlenek voltak, eredetük és állategészségügyi állapotuk egyaránt ismeretlen.


Halomban álltak a kacsatetemek azon Bács-Kiskun megyei sertéstartó gazdaságban, ahol lakossági bejelentés alapján a napokban helyszíni ellenőrzést tartottak a NÉBIH szakemberei. A gazdasági udvar egyik helyiségének padozatán mintegy 40 kacsahulla hevert, a dögökből a vizsgálat időpontjában is kölyökkutyák falatoztak.

Ugyanebben a helyiségben, 4 műanyag zsákban, zsákonként 4-4 kacsatetemet, a fagyasztóládában további 21-et találtak a szakemberek. Az előtérben elhelyezett hordókban és vödörben – ugyancsak kacsák vágásából származó – bél, illetve egyéb vágóhídi hulladék állt. Az állati eredetű melléktermékek ráadásul jelöletlenek voltak, szállításukat dokumentum nem kísérte, az állati eredetű melléktermékek szállítására, tárolására, felhasználására az érintettnek engedélye sem volt. A sertéstartó gazda elismerte, hogy a tetemeket a sertések takarmányozására szánta.

A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a telepen nevelt sertések jelöletlenek, vásárlási dokumentáció hiányában az eredetük ismeretlen. Állategészségügyi státuszukról szintén nem állnak rendelkezésre a szükséges dokumentumok. A NÉBIH a fenti hiányosságok miatt azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el az érintett telepen tartott állatokra. Az eljárás folyamatban van, a szabálysértő több százezer forintos bírságra számíthat. A sertéstartó gazdaság adatai elérhetőek a jogsértés listán.

A NÉBIH ismételten felhívja a sertés- és a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza és az ASP megelőzése érdekében az állattartásra és az állati eredetű melléktermékek megsemmisítésére vonatkozó szabályokat szigorúan be kell tartani!


(forrás: NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám