`

Belgiumban mintegy négyezer sertést vágnának le a pár hete vaddisznókban felbukkant afrikai sertéspestis (ASP) terjedésének megelőzése érdekében – közölte a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.


A napilap információ szerint Denis Ducarme belga agárminiszter javaslata alapján azon a mintegy 630 négyzetkilométeres területen, ahol szeptember közepén és azt követően a betegséget hordozó vaddisznókat találták, egészségi állapotuktól függetlenül minden sertést levágnának.
– Noha közel négyezer sertésről van szó, kivételes intézkedést kell hozni egy katasztrófa elkerülése és a belga húsexport védelme érdekében – fogalmazott.

Az Európai Bizottság üdvözölte a döntést, amely véleményük szerint az egész európai húsiparra nézve kedvezően hat majd. Anca Paduraru bizottsági szóvivő egy hétfői brüsszeli sajtótájékoztatón kijelentette, az intézkedéssel „a belga hatóságok helyes döntést hoznak". Hozzátette, a sertéspestis elleni küzdelemnek uniós prioritásnak kell lennie, ugyanis a betegség az egész kontinens gazdasága számára fenyegetést jelent.

A belga illetékes hatóság egy héttel ezelőtt 63 ezer hektárra kiterjedő, fakitermelésre és erdőjárásra vonatkozó tilalmat vezetett be a fertőzéssel érintett régióban. Célja, hogy a vaddisznók ne riadjanak meg, és ne vándoroljanak át más területekre, vagy akár a szomszédos Németországba, Luxemburgba. Az intézkedés október közepéig marad érvényben.

Belgiumban mintegy 6 millió sertés tartanak, és ezzel az uniós országok között a nyolcadik helyen áll. A legtöbb sertést, a teljes belga állomány 93 százalékát Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában tartják, vágóhídjain több mint egymillió tonna sertéshúst dolgoznak fel évente. A hús mintegy kétharmadát szállítják külföldre. Az embargót bevezető országok közül Kína és Dél-Korea a belga sertéshúsexport mintegy 45 százalékát vásárolta. A belga sertéshúsnak az unió piacain mintegy 5 százalékos a részesedése. A teljes belga sertéshúsexport értéke tavaly elérte az 1,27 milliárd eurót. Az ASP megjelenésével egyidejűleg Dél-Korea, Kína, Fehéroroszország, a Dél-Afrikai Köztársaság, Tajvan, Mexikó, a Fülöp-szigetek, Japán és Szingapúr a belgiumi sertéshúsra, Ukrajna és Szerbia a sertéshús mellett más hústermékekre is embargót vezetett be.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám