`

Rossz hír az uniós sertéspiacnak: a hétvégén afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznókat találtak Belgiumban. Az ügyben a belga szakhatóság szorosan együttműködik az EU állategészségügyi szolgálatával.


Jelentősen össze fogja kavarni az európai húspiacot az afrikai sertéspestis, amely a hétvégén Belgiumban, az unió hatodik-hetedik legnagyobb sertéstenyésztő országában is felütötte a fejét – mondta a Hússzövetség elnöke, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Éder Tamás kifejtette, Belgiumban két, a vírust hordozó vaddisznót találtak.
– Tartottunk ettől egy jó ideje – fogalmazott. – A betegség kizárólag a sertésekre veszélyes, az emberre semmilyen formában. Belgiumból könnyen átkerülhet a környező országokba a vírus.

A sertéspestis közvetlen gazdasági hatása, hogy az érintett államok exportpiacokat veszítenek. Magyarország is elveszítette exportpiacai 30 százalékát – jelezte Éder Tamás.

 

Komolyan veszik a belgák

 

Mint a Magyar Állattenyésztők Szövetsége weboldalán írta, Belgium élelmiszerbiztonsági hivatala (FASFC) szeptember 13-án megerősítette, hogy afrikai sertéspestisben (ASP) hullott el az a két vaddisznó, amelynek tetemét Étalle település közelében találták meg. A kisváros 10 km-re fekszik Franciaországtól és 60 km-re Németországtól. A vírus óriásit ugrott, hiszen a legközelebbi fertőzött terület Csehországban van, amely mintegy 1000 km-re található a belga esettől.

A belga hivatal szerint házisertések nem fertőződtek, egyben felhívták a sertéstartók figyelmét a járványvédelmi előírások betartására. A hatóság a korlátozás alá vont területen megtiltotta a vadászatot, továbbá a fertőzött területen korlátozta a szabad mozgást, a vadászok részére pedig az ASP-vel kapcsolatban kötelező képzést rendelt el. A fertőzött terület átfésülésére, a talált tetemek begyűjtésére és laborvizsgálatára, valamint a korlátozás alatt álló területen található sertéstelepek járványvédelmének ellenőrzésére külön erre a célra felkészített személyzetet rendeltek ki.

A belga hatóság szorosan együttműködik az EU állategészségügyi szolgálatával (DG SANTE), akiktől szakértők kirendelését kérték. A Bizottság kiemelt ügyként kezeli az ASP elleni küzdelmet, hiszen a betegség az Európai Unió gazdaságára, de különösen a sertéságazatára komoly veszélyt jelent.

A Copa-Cogeca arról tájékoztatott, hogy a eset nem Belgium sertéstartó vidékén volt, azonban a francia és német határ közelsége miatt a régió sertéstartóitól fokozott éberséget kért és az ASP elleni védekezési intézkedések maradéktalan betartását is. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy az eset hatására a 3. országok részéről kereskedelmi korlátozás bevezetése várható.

Belgiumban 1985 óta először regisztráltak sertéspestist, akkor 12 üzemben állapították meg a fertőzést és 60 telepen számolták fel az állományt. Belgium 2017-ben az EU 7. legjelentősebb sertés exportőr országa volt, amely 1,4 milliárd dollár értékű kivitellel.
– Nagyon komolyan kell vennünk az ügyet, és biztosítani, hogy a betegség ne terjedjen tovább. Bármi áron meg kell védenünk az élelmiszereink biztonságát – mondta a belga mezőgazdasági miniszter, Kris Peeters.

Annak érdekében, hogy a betegség ne terjedjen át a határon, Franciaország azonnali intézkedések bevezetését jelentette be. A fertőzött vaddisznók beszökésétől a Belgiumtól jóval távolabbra eső Dániában is tartanak, ezért kerítést építenek a német-dán határra.

Ez a belga eset az ASP járványügyi besorolását már pandémiává változtatja, amelyet a legnagyobb kiterjedésű fertőző betegségekre használnak a szakemberek. A vírus az elmúlt hónapokban hatalmas területeket átugorva, nagy ütemben terjedt. Ennek hatására ma már Kínától, Afrikán és Oroszországon át Európa keleti és középső részében egyaránt előfordul. Idén 9 EU-tagállamában mintegy 4000 (köztük hazánkban 33) esetben mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát.


(forrás: hirado.hu/allattenyesztok.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám