`

Az Európai Bizottság pénzügyi támogatást ígért Romániának az afrikai sertéspestis (ASP) elleni küzdelméhez. A testület továbbá ASP-elleni oltóanyag kifejlesztését szorgalmazza.


Romániában a korábbi adatokhoz képest kettővel több, 12 megyét érint az afrikai sertéspestis, amely már 207 településen van jelen és csaknem 900 fertőző gócpontról tudnak a hatóságok – közölte csütörtökön a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság. Eddig 232722 állatot pusztítottak el, azokban a gazdaságokban, ahol megjelent a kórokozó.

Románia észak-nyugati részén továbbra is három megyében van jelen az afrikai sertéspestis, így Szatmár, Szilágy és Bihar megyékben, ahol összesen 13 települést érint. Ebben a régióban 1375 háztáji sertést pusztítottak el. Az ország dél-keleti részén továbbra is jóval elterjedtebb a vírus, összesen 194 település szerepel a nyilvántartásban Tulcea, Konstanca, Braila, Ialomita, Galati, Calarasi, Ilfov, Buzau és Giurgiu megyében. A legtöbb fertőző gócpontot, több mint fél ezret Tulcea megyében fedezték fel.

Csütörtökön a román hatóságokkal Bukarestben tárgyalt Phil Hogan uniós mezőgazdasági biztos, aki pénzügyi támogatást ígért Romániának az afrikai sertéspestis elleni küzdelméhez, illetve a román gazdák uniós kártalanítási lehetőségét vetette fel. A biztos szerint Romániában jól működik a kórokozó terjedésének figyelemmel kísérésére létrehozott rendszer, szerinte ezt bizonyítja a számos fertőző gócpont nyilvántartásba vétele. Hogan elmondta: igyekeznek mielőbb oltást biztosítani, 2019-ben pedig 10 millió eurót szánnak ennek kifejlesztésére. Petre Daea román mezőgazdasági miniszter bejelentette: a régió országai elfogadták, hogy Romániában létesüljön egy afrikaisertéspestis-kutatási központ.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám