`

Az állatorvosi közegészségügy talán sohasem volt annyira szem előtt, mint napjainkban – mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az Állatorvostudományi Egyetem pénteki tanévnyitó ünnepségén.

 

Az államtitkár hangsúlyozta ma már nem elég csak az állategyedek és állományok gyógyításával foglalkozni, emellett az állat, ember, természet kapcsolódásának figyelembevételére, preventív és fenntarthatósági szemléletére is szükség van. 2015-ben éppen e komplex gondolkodás jegyében alapították meg az egyetemen az Élelmiszerlánc-biztonsági Kihelyezett Tanszéket, melyben az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az Állatorvostudományi Egyetem együttműködése, közös tudásbázisa intézményesült. A tanszék fő célkitűzése az élelmiszerlánc-biztonság és az állatorvosi közegészségügy megismertetése a hallgatókkal, illetve közös kutatások, oktatási feladatok megszervezése.

Zsigó Róbert leszögezte: az egyetem bármely tanszékéről legyen szó, a globalizációs folyamatok nem rekeszthetők ki onnan, hiszen már jelenleg is tapasztaljuk, hogy a klímaváltozás következtében korábban „egzotikusnak gondolt” betegségek jelennek meg és terjednek Európa-szerte. Hazánk aktuális problémája az afrikai sertéspestis, és a vele összefüggésben adódó betegség-mentesítési feladatok az itt ülőkre vagy akár az elkövetkező 10-20 évben végző állatorvosokra is rónak majd tennivalókat.
– Az állategészségügyi szolgálat jó néhány sikertörténettel büszkélkedhet a nemzetközileg elismert mentességek megszerzése, megtartása terén – mutatott rá. Példaként említette a 2014-ben a gümőkórtól, 2015-ben az Aujeszky-féle betegségtől való mentesség uniós szintű elfogadását. Ugyancsak sikerként könyvelhető el, hogy a közelmúltban Magyarországon is nagy gazdasági károkat okozó, magas patogenitású madárinfluenza-járvány sikerült felszámolni.

Zsigó Róbert emlékeztetett rá, hogy a jövő állatorvosai a nemzetgazdasági jelentőségű szakmai kihívásokkal néznek szembe a közigazgatásban, a laboratóriumokban, a gazdasági haszonállatok és a társállatok gyógyítása során vagy éppen a tudományos kutatómunkában. Mindehhez, az állatokon túl, az emberekkel is bánni tudó, felkészült szakemberek van szükség.

Az egyetemre 2018-ban 157 magyar, valamint 300 külföldi hallgató nyert felvételt. Az Állatorvostudományi Egyetemen Európában egyedülálló módon három nyelven, magyarul, angolul és németül folyik az oktatás. Kiváló egyetemünk a kontinens 97 állatorvosképző intézménye közül hetedikként nyerte el a teljes akkreditációt.


(AM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám