Állattenyésztés

A sertéstartók egy részének veszteséget hoznak a mai árak, de többségüket most inkább az foglalkoztatja, hogy a Magyarországon eddig még ki nem mutatott, de elkerülhetetlennek látszó sertéspestis hogyan rendezi át a piacot – írta a Világgazdaság.


Az utóbbi hetekben elindultak felfelé az élősertés-árak a 325-330 forintos kilogrammonkénti szintről, de a jelenlegi 365-370 forintos árak még mindig a 400 forint körüli önköltségi szint alatt vannak – mondta el a Világgazdaság kérdésére Zsótér László, a sertéstartással foglalkozó Kunágotai Bercsényi Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója.

A sertéstartók kilátásait az afrikai sertéspestis (ASP) közeledése is rombolja. Mint ismeretes, a környező államokban rohamosan terjed a betegség, Romániában, Ukrajnában és Csehországban is kimutatták már a vírust. Bár Magyarországon egyelőre nem jelent meg, bizonyos védőintézkedések magyar településeket is érintenek, szakértők szerint pedig gyakorlatilag elkerülhetetlen a kór hazai megjelenése. Zsótér László úgy véli: ha Ausztriában és Szlovákiában is ASP-fertőzött sertést vagy a betegséget terjesztő vaddisznót találnak, már azelőtt elkerülhetetlen lesz a korlátozó intézkedések bejelentése, mielőtt nálunk is kimutatnák a vírust. Ez pedig szerinte az állatok leölésén túl regionális korlátozásokat, telepbezárásokat fog eredményezni.
– Kérdés, hogy lesz-e állami kártalanítás, s ha igen – ami azért valószínű –, az milyen mértékű lesz, és mikor kapják meg a termelők. Ezek után pedig az a bizonytalanság áll majd fenn, hogy kik lesznek képesek újraindítani a termelést – tette hozzá Zsótér László. Úgy vélte, a sertéságazatot esetleg elhagyó munkaerő nem fog visszatérni. Mindez pedig az eddig sem eredményes, eredetileg az állomány megduplázását célzó kormányzati sertésstratégiát végleg ellehetetlenítheti.

Más, a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők némileg árnyalták a helyzetet, bár abban egyetértettek, hogy az ASP miatt egy legalább féléves konszolidációs folyamat várható a sertéságazatban. A 400 forintos önköltséget viszont magasnak találták, mondván, hogy ma Magyarországon egy jól működő telepen kilónként 370 forint körüli ráfordítással vágósúlyba hizlalható egy sertés. Az árak pedig attól függően változnak, hogy a termelő kötött-e szerződést. Ha igen, kilónként 370-380 forintot kap az élő sertésért, az úgynevezett prompt ár azonban ennél átlagosan 20 forinttal alacsonyabb.


(forrás: vg.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

 

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok