`

Leszámolt a madárinfluenzával a hazai baromfipiac, a termelés hosszú idő után októberben ismét visszaállt eredeti szintjére. A járvány ugyanakkor nem tűnt el nyomtalanul – írja a Magyar Idők keddi számában.


Kisebb maradványtünetekkel, de mára kigyógyult a hazai baromfiágazat a madárinfluenza-járványból – mondta a lapnak Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke. A szakember szerint október volt az első olyan hónap az évben, amikor a levágott baromfi mennyisége elérte a korábban megszokott szintet. Bár az év végén erősödő forgalomra számítanak, az ágazat idei teljesítménye így is alulmúlja majd a tavalyi értékeket.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy április óta nem találtak újabb fertőzött állatot a hazai állattartó telepeken, ebben pedig a szigorú hatósági munka mellett a termelőknek is nagy szerepük volt.
– A gazdálkodók sokat tettek annak érdekében, hogy megfeleljenek az országos főállatorvos által rendeletben rögzített előírásoknak. A munka eredményes volt, ezért is bízunk abban, hogy ebben a szezonban elkerüli hazánkat a megbetegedés, vagy ha mégis megjelenik a vírus az országban, a járvány mértéke jóval kisebb lesz, mint egy éve – fogalmazott az ágazat szereplőit összefogó szervezet vezetője.

A járvány a legnagyobb problémát a víziszárnyasok tartásában okozta: a fertőzés miatt a megszokottnál jóval kevesebb libát és kacsát tudtak feldolgozni az üzemekben. A szűkös kínálat pedig az árakra is hatással volt. Bár az év elején a korábbi 27 százalékról öt százalékra csökkent a baromfihúsok forgalmi adója, a liba és a kacsa ára hamar emelkedésnek indult. A BTT becslése szerint a fertőzés megjelenése miatt átlagosan tíz százalékkal nőttek az árak a hazai piacon.

A drágulás a csirkénél is egyértelműen elindult. Míg az év első hónapjában azonnali áresést okozott az áfacsökkentés, néhány hónapja megkezdődött a drágulás. Az áremelkedés részben a belpiaci kereslet élénkülésének tudható be. Csorbai Attila szerint a csirkehús forgalma az év eleje óta 8-12 százalékkal nőtt, ami bizonyos vállalkozásoknál az export rovására ment. A csirke mellett idén a pulykahús is jobban fogyott a megszokottnál. Ennek oka – az áfacsökkentés hatásai mellett –, hogy a madárinfluenza miatt egy időre gyakorlatilag hiánycikk lett a kacsahús a hazai boltokban, a vásárlók pedig pulykahússal helyettesítették a hiányzó terméket.


(Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám