Állattenyésztés

Az év eleji madárinfluenza-járvány okozta kiesést követően ismét van elég liba- és kacsahús a piacon – írta a Magyar Idők. Ugyanakkor az előző évhez képest 10 százalékkal magasabb áron kerülhet a boltokba a pecsenyének való.


Kiheverte a madárinfluenza-járvány okozta válságot a hazai kacsa-liba ágazat. Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke a Magyar Időknek elmondta: a heti, illetve a havi termelést mára sikerült az átlagos szintre emelni, az egész éves veszteséget azonban így sem tudták pótolni. Míg egy átlagos évben 26-28 millió kacsát dolgoznak fel a hazai vállalkozások, addig idén a becslések szerint ez a szám 16-18 millió körül alakulhat.

A madárinfluenza Európa-szerte gondokat okozott. A pecsenyekacsa és a májért tartott hízott áru piacán is jelentős hiány alakult ki, amit a mai napig nem sikerült pótolni. A kereslet ugyanakkor továbbra is nagy, főként a németországi áruházláncok ostromolják ajánlataikkal a magyar feldolgozókat.
– A hazai megrendeléseket teljesítjük, ám a külföldi piacainkat nem minden esetben tudjuk ellátni – emelte ki a szakember.

Szabó Miklós szerint az ma már nem fordulhat elő, hogy a vásárlók üres polcokkal találkozzanak, kacsahússal az egész országot el tudják látni, és a libahús kínálata is csak a kereskedőkön múlik. Amelyik áruházlánc időben, elegendő mennyiséget rendelt, annak a Márton-napi és a karácsonyi szezonban sem kell hiánytól tartania. A megnövekedett kereslet az árakra is hatással volt, bár a szakember szerint a drágulás nem volt jelentős. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az előző évhez képest 10 százalékkal nőtt a kacsa- és a libahús ára a hazai piacon.

 


(Magyar Idők)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok