Állattenyésztés

A méhészkedés több ezer család megélhetéséhez nyújt jövedelemforrást, s ezáltal közvetve hozzájárul a vidék népességmegtartó képességéhez, az ágazat jelentősége milliárdokban mérhető – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szeptember 30-án Szentlőrincen, a III. Baranyai Mézes-Mázas Napon.


Nagy István kiemelte, a magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja, mindez forintban kifejezve pedig 22-25 milliárdos összeget jelent.
- Magyarország természeti adottságai kedvezőek a méhészkedés számára - tette hozzá.

Nagy István örvendetesnek nevezte, hogy a hazai mézfogyasztás emelkedő tendeciát mutat. Néhány évvel ezelőtt az egy főre eső mézfogyasztás alig érte el a 30 dekagrammot, jelenleg pedig már 70 dekagramm.

Az Európai Unió 27 tagállama között hazánk rendelkezik a 6. legtöbb méhcsaláddal. A méhészek számát tekintve a középmezőnybe tartozunk, de a méhsűrűséget figyelembe véve a 2. helyen állunk. A méztermelés az elmúlt 10 évben 15 és 30 ezer tonna között változott. A megtermelt méz nagyobb hányada exportra kerül. Az Európai Unión belüli mézkereskedelemben Magyarországnak körülbelül 40 százalékos részesedése van.


(FM Sajtóiroda)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok