`

A 2016-os pénzügyi beszámolók alapján nincs okuk panaszra a hazai halászattal és halgazdálkodással foglalkozó cégeknek – derült ki az OPTEN céginformációs szolgálat elemzéséből.


2016-ban a főtevékenységként halászatot és halgazdálkodást megjelölő vállalkozások több mint 82 százaléka adott le pénzügyi beszámolót. Bár a 2015-ös évhez képest a nettó árbevétel visszaesett 14 247 364 000 Ft-ról 14 109 609 000 Ft-ra, de ezzel együtt a működő vállalkozások száma enyhe növekedést mutat. Ugyanakkor a 2016-os cégfluktuációs index (CFI) az országos 9 százalékos átlagnál némileg magasabb 13 százalék, elsősorban az új alapítású cégek relatíve magas száma miatt.


Egyre többen


Hosszabb időszakot vizsgálva megállapítható, hogy 2012-től a működő vállalkozások száma egy kisebb visszaeséssel ugyan, de növekedett. Ezzel párhuzamosan pedig 2015-ig az árbevétel is évről-évre emelkedett. Az alkalmazotti létszám tekintetében a 2012-2014 közötti drasztikus csökkenést egy mai napig tartó folyamatos növekedés követte. Jelenleg (2017) több mint 1500 alkalmazott dolgozik a szektorban. Szintén a cégek stabilitását támasztja alá, a felszámolás alá került vállalkozások rendkívül alacsony száma (2016-ban összesen 1 ilyen cég akadt), valamint azon cégek csekély száma is, melyek ellen végrehajtási eljárást indítottak. 2016-ban 23 ilyen cég volt, ami a piaci szereplőknek csak 8 százalékát teszi ki.

2016-ban a piaci szereplők közül három cég árbevétele haladta meg az 1 milliárd forintot és ezek a vállalkozások adták a szektor összes árbevételének 27,1 százalékát. A 100 millió és 1 milliárd forint közötti árbevételi sávban 23 vállalkozás található, melyek 52,7 százalékát hozták az összárbevételnek. A legkisebbek, a 100 millió forint alatti bevétellel rendelkezők, 207 cégből állnak, melyek a maradék bevételen osztoztak. A szektort érintő árbevétel-csökkenés kizárólag ez utóbbi csoportot érintette, ahol összárbevételük a 2015-ös 3 053 745 00 Ft-ról 2016-ban 2 828 372 00 Ft-ra csökkent. Ezzel szemben a másik két szegmens tudta növelni bevételeit.


Befolyásoló döntések


A közelmúltban több olyan jogszabályi változás is történt, ami alapvetően befolyásolja a piaci szereplők jövőbeni kilátásait. 2016. január 1-jétől a természetes vizek kereskedelmi célú halászati hasznosítása megszűnt. Ez azt jelenti, hogy ezeken a vizeken „kisszerszámos” halászati eszközökkel folytatott, illetve az ökológiai célú, szelektív halászat továbbra is engedélyezett, de a vendéglátóipart és a kereskedelmi hálózatokat alapvetően már az akvakultúrás haltermelés látja el.

A másik fontos változás a hal áfájának 5 százalékra mérséklése 2018-tól, ami lehetővé teszi, egyrészt a pontyexport növekedését, másrészt a halhús árának versenyképessé válását más húsfajtákkal szemben. A hazai halfogyasztás, ami 2015-ben 6 kg körül volt egy főre vetítve évente, bár az elmúlt években enyhén növekedett, még mindig messze elmarad az uniós átlag 20-22 kg-os értékétől.


Forrásözön


A halászattal és halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások emellett jelentős Európai Uniós támogatásokra is számíthatnak a jövőben. Az ágazat számára a 2014-2020-as programozási időszakban a MAHOP keretében az előző időszakhoz képest 12 százalékkal magasabb összeg – hazai társfinanszírozással együtt mintegy 15,5 milliárd forint (39,09 millió euró uniós forrás +12,73 millió euró nemzeti forrás) – áll rendelkezésre, amelyet 2023-ig kell felhasználnia. Ezen hatalmas támogatás optimális felhasználása esetén a szektor szereplői számára további növekedési lehetőségek nyílnak meg a jövőben.

 


(forrás: OPTEN)

 


Halakat foglalt le a NÉBIH

A Tisza menti éttermek és halsütödék kiemelt ellenőrzése során, mindössze egy hétvége alatt több mint 600 kilogramm hal és haltermék forgalomba hozatalát tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal azok nem azonosítható eredete miatt. A szakemberek a 6 megyére kiterjedő ellenőrzés keretében 49 vendéglátó egységet vizsgáltak, közülük 9-ben találtak igazolatlan eredetű halat, illetve halterméket. Az esetek nagy részében a fagyasztva tárolt halhúst nem címkézték, így a bemutatott számlák alapján nem lehetett azonosítani az ellenőrzött tételek származását. Az ügyben kiszabható bírság 100-500 ezer forint közötti.
A hatóság összesen 527 kilogramm haltermék kereskedelmi forgalomba történő hozatalát függesztette fel, valamint további 84 kilogramm haltermék megsemmisítéséről döntött.
A forgalomból kivont haltermékek között a legnagyobb mennyiségben ponty (211 kilogramm) szerepelt, továbbá - az egyéb kisebb tételek mellett - előfordult közel 100 kilogramm keszegféle, mintegy 50-50 kilogramm szürkeharcsa filé és süllő. A helyszínen megsemmisített haltermékek túlnyomórésze keszegféle (57 kilogramm), ezenkívül törpeharcsa (9 kilogramm), ezüstkárász (7 kilogramm) és fogas filé (7 kilogramm) volt.
A NÉBIH Állami Halőri Szolgálata a horgászok mellett folyamatosan vizsgálja a halárusító helyeket és a halételeket kínáló vendéglátó egységeket is. (MTI)


 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám