`

A hamisítások és visszaélések megakadályozása érdekében új típusú lóútlevelek kibocsátását kezdte meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 2017. július 1-jétől. A korábban kiadott, régi formátumú passzusok továbbra is érvényesek.


Az elmúlt években tapasztalt hamisítási esetek miatt új típusú lóútlevelek kibocsátását kezdte meg július 1-jétől a NÉBIH. A frissen bevezetett dokumentumok adattartalmukban és szerkezeti felépítésükben megfelelnek az uniós, illetve a hazai jogszabályi előírásoknak, de mostantól számos, a hamisítást megnehezítő nyomdatechnikai elemet is tartalmaznak.

A nyomtatvány megjelenésében, tipográfiai és egyéb arculati elemeiben jól láthatóan elkülönül más hazai kibocsátó szervezetek által rendszeresített lóútlevelektől. Az új típusú bizonylat további sajátossága, hogy csak a nem törzskönyvezett lovakra vagy azon fajtájú egyedekre vonatkozhat, melyeknek kibocsátó szervei a NÉBIH-et bízták meg a lóútlevelek kiállításával.

Azoknak a lótulajdonosoknak, akik korábban kiadott lóútlevéllel rendelkeznek, jelen intézkedés kapcsán nincs tennivalójuk, hiszen a régi formátumú nyomtatványok továbbra is érvényesek. Július 1-jétől azonban a NÉBIH kizárólag új típusú, az eddiginél biztonságosabb kivitelezésű és megbízhatóbb adattartalmú bizonylatokat állít majd ki.

A lóútlevél kiváltása valamennyi lóféle esetében kötelező. Ez a bizonylat – hasonlóan a személyi igazolványhoz – az egyedet egész életén keresztül kíséri. Ezzel igazolható az adott egyed azonossága, ide kerülnek bejegyzésre a tulajdonosra vonatkozó információk, a származási adatok, az állategészségügyi kezelések, sőt az esetleges versenyeredmények is. A ló szállítása, forgalmazása vagy vágása csak ezen bizonylat birtokában lehetséges. Legyen szó tehát akár hobbi, akár versenyzés vagy vágás céljából tartott egyedről, lóútlevélre minden esetben szükség van, mivel ez a dokumentum biztosítja az egyed forgalomképességét Magyarországon és az Európai Unió területén egyaránt.

 


(NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám