`

Agrár-külkereskedelemről, élelmiszer-gazdasági termékkivitelről és piacszerzésről, valamint szarvasmarha ágazati együttműködéssel kapcsolatos kérdésekről is tárgyalt Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese Isztambulban.


A Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese a Fekete-tengeri Együttműködési Tanács (BSEC) ülésén is részt vett. A térség egyik meghatározó gazdasági fókuszú magas szintű tanácskozásának keretén belül került sor a Mezőgazdasági Miniszterek Tanácskozására május 15-17. között

Mehmet Danis török élelmezési, mezőgazdasági és állattenyésztési miniszterhelyettessel folytatott kétoldalú egyeztetésen Nagy István üdvözölte, hogy a két ország állategészségügyi hatóságai közötti, folyamatos és intenzív kapcsolattartás eredményeként újra folyamatos az élő szarvasmarha-export. A magyar miniszterhelyettes jelezte, hogy a Földművelésügyi Minisztérium kész információnyújtással és  szakmai partnerek bevonásával történő koordinációval közreműködni élelmiszergazdasági profilú vegyesvállalatok létrejöttében, emellett ösztönzi mind a Törökországba irányuló élőállat-kivitel fokozását, mind a magyar vállalatok általi, Törökországban történő élőállat-tenyésztést.

Nagy István aláhúzta, érdemes erőfeszítéseket tenni a gabonaexport növelése érdekében, ugyanis a Törökország által a legnagyobb mennyiségben importált agrár-élelmiszeripari termékcsoportról van szó. Magyarország a belső felhasználáson felül komoly mennyiségű export árualapot termel minden évben.
A miniszterhelyettes felhívta a figyelmet, arra hogy hazánk együttműködési potenciált lát az állat- és lúdtenyésztésre, az élelmiszerfeldolgozásra, a feldolgozott tejtermékekre, valamint a vetőmagra vonatkozóan.

 


(FM)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám