`

Jól teljesített a juh- és kecskeágazat az elmúlt években, kibocsátása 2010–2015 között volumenben 11 százalékos emelkedést mutatott, folyó áron pedig közel 50 százalékkal nőtt – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a XXXIII. Szent György Napi Juhásztalálkozó megnyitó ünnepségen, Hódmezővásárhelyen.


Nagy István hangsúlyozta a tej-, a szarvasmarha- és a juhágazat az átmeneti nemzeti támogatás jogcímein minden évben a közösségi jogszabályok szerint nyújtható lehető legmagasabb összegű finanszírozásban részesül. A juhágazat támogatására tavaly összesen mintegy 8 milliárd forint jutott.
Az államtitkár kiemelte a juh-, és kecskeágazat jelentőségét a munkahelyteremtésben, valamint az ökoszisztéma megőrzésében.  Arról is szólt, hogy az ágazat nagymértékben hozzájárulhat az egészséges táplálkozásához a biztonságos élelmiszerek előállításával, bár a hazai fogyasztás rendkívül csekély jelenleg. A legelők természetes karbantartása pedig az allergiás megbetegedések visszaszorításában játszik fontos szerepet – tette hozzá.

Nagy István aláhúzta, eredményeket elérni és versenyképesnek maradni a csak megfelelő szaktudással lehet a juhászat területén is, ezért is van nagy jelentősége annak, hogy három hazai - a debreceni, a kaposvári és a szegedi- egyetemen is oktatnak felnőttképzés keretében juhos gazdálkodókat.  
A juhállomány 2015. június elsején 1,235 millió, míg a kecskék száma 2015 decemberében 72 ezer volt. A juhállomány száma tavaly június elsején 34 ezerrel volt magasabb, az egy évvel korábbinál. A kecskeállomány egy év alatt 2 ezerrel nőtt. Az anyakecskék száma 34 100 volt.

 


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám