`

Tizennégy ország szakértői a bőrcsomósodás-kór megelőzéséről és terjedéséről tanácskoznak Budapesten, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete által összehívott konferencián.


Ahogy nő a fertőzéssel érintett országok sora (már érintett Törökország, a Balkán és a Kaukázus térsége), úgy tűnik el szakértőkben a kétség: az eredetileg afrikai szarvasmarha-betegség jelenlétével számolni kell már Európában is. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által szervezett, március 7-én kezdődő háromnapos nemzetközi találkozón ezért a bőrcsomósodás-kór felismerése és lehetséges kezelése lesz a téma.
A konferencia helyszíne a magyar főváros, ami a szervezet európai és közép-ázsiai regionális irodájának is otthont ad. A rendezvényen állatorvosi intézmények képviseltetik magukat a veszélyeztetett és a fertőzéssel már érintet országokból, továbbá nemzetközi szakértők és a hús- és tejipar szereplői is jelen lesznek.

A FAO a betegség 2015-ös megjelenése után azonnal cselekedett. A szervezet jelenleg is arra törekszik, hogy a régió törvényhozóit, állategészségügyi szakembereit és állattenyésztőit összefogja és tájékoztassa erről az új veszélyről – még mielőtt igazán beüt a baj.
– Egy regionális járványról beszélünk, tekintettel a szarvasmarha bőrcsomósodás-kór folyamatos, határokon átnyúló terjedésére. Ezért egy közös, regionális megközelítésre van szükség, amelyben mind a fertőzött, mind az egyelőre csak veszélyeztetett országok részt vesznek – jelentette ki a konferencia előtt Daniel Beltran-Alcrudo, a FAO állategészségügyi szakértője.


A találkozó során bőven lesz idő és lehetőség a tapasztalatcserére és közös munkára. Téma lesz többek között a kockázatkezelés, figyelemfelhívó kampányok, a haszonállat-szállítás ellenőrzése, felismerés és oltási stratégia, és más egyebek. A FAO és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) közös bécsi egységének egy szakértője diagnosztikai eszközöket és technológiákat mutat be a program során, mellyel a beteg és oltáson átesett állatok között lehet különbséget tenni. Mindezek mellett a szarvasmarha bőrcsomósodás-kór előkészületben lévő kézikönyvét is megosztják véleményezésre a résztvevőkkel. Ennek célja, hogy az állatorvosok munkáját segítse a betegség felismerésében és a megfelelő válaszlépésben. A kézikönyv javarészt képek és rövid nyelvű magyarázatok révén ismerteti meg velük a betegséget, ami ez idáig valószínűleg csak egy volt, a tankönyvi egzotikus kórok közül.


A szarvasmarhaféléket támadó betegség az ember számára nem fertőző. Az állatok között viszont annál gyorsabban terjed, közvetlen érintkezéssel vagy rovarokon (legyek, szúnyogok) keresztül. Az állat bőrén jelentkező látványos kinövések miatt a bőr elveszíti piaci értékét. További gazdasági károkat okozhat a tejtermelés csökkenése vagy kiesése, a további fertőzések megjelenése vagy akár az állatok kényszervágása, mint a betegség megállításának eszköze.

 


(ENSZ FAO)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám