`

Tavaly decemberben – az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint – a nyers tej átalagára 6 százalékkal volt magasabb, mint novemberben, és 13 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának átlagárát. Az EU tejfelvásárlása 2017-ben csökkenhet tavalyhoz képest.

 


Magyarországon a nyers tej országos termelői átlagára kilogrammonként 88,65 forint volt múlt év decemberében. A zsírtartalom 0,01 százalékpontos csökkenése, a fehérjetartalom 0,03 százalékpontos javulása és az alapár 7 százalékos növekedése miatt a nyers tej átlagára 6 százalékkal emelkedett decemberben a novemberihez képest, és 13 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának átlagárát.
A nyers tej kiviteli ára a belpiaci árnál 18 százalékkal magasabb, kilogrammonként 104,67 forint volt 2016 decemberében, 2016 áprilisa óta először csökkent (4 százalékkal) az előző havihoz viszonyítva, az előző év decemberét viszont 31 százalékkal haladta meg. A nyers tej azonnali (spot) piaci ára Olaszországban 12,5 százalékkal 38,5 euró/100 kilogrammra csökkent.


A németországi Élelmiszer-gazdasági Kutató Központ januári előrejelzése szerint az EU tejfelvásárlása 2017-ben 2,04 millió tonnával (1,3 százalékkal) 150,5 millió tonnára csökkenhet a 2016. évihez viszonyítva. A tejkvótarendszer megszüntetése után egy évvel, 2016 áprilisában megfigyelt 6 millió tonnás tejtermelés-bővüléshez hasonló növekedésre a közeljövőben nem lehet számítani. Az idei év első fél évében a tejfelvásárlás 2,4 millió tonnával (3 százalékkal) lehet kevesebb az előző év azonos időszakánál, amit a második félévben várható enyhe növekedés csak kis mértékben képes ellensúlyozni.

 


(forrás: AKI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám