`

Az állattartók helyzetét továbbra is prioritásként kezeli a kormány – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Hajdúszoboszlón, egy hétfői szakmai fórumon. Ez a megemelt támogatásokban is megmutatkozik.

 


Az államtitkár az eseményen hangsúlyozta, az Európai Unió által biztosított támogatások mellett a tárca a nemzeti költségvetésből is jelentős forrásokat biztosít az állattenyésztési ágazat részére. Az uniós finanszírozású közvetlen támogatások mellett a tárca fenntartja az átmeneti nemzeti támogatások rendszerét, amelyen belül a szarvasmarha-, tej-, juh- és kecskeágazat finanszírozása valósul meg 2017-ben mintegy 21 milliárd forint összegben.
A tárca kiemelt figyelmet fordít azon ágazatokra (sertés, baromfi), amelyek közvetlen uniós támogatásban nem részesülnek. A baromfiágazat esetében, a gazdákat közvetlenül segítő állatjóléti támogatás megemelt, 12 milliárd forintos keretösszege 2017-ben is fenntartható lesz. A 2016-ban bevezetett étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatása pedig 2017-ben további 1,2 milliárd forintot jelent a baromfitartók számára.


Czerván György kiemelte: a közvetlen uniós forrásból szintén nem részesülő sertéságazat esetében, a sertéshízó állatjóléti támogatásra az uniós szabályok és az Európai Bizottság által is engedélyezett 9,144 milliárd forintos maximális keretösszeget biztosítja az FM, valamint tovább folytatódhat a közelmúltban indított anyakoca állatjóléti támogatás, amelyre 8,62 milliárd forintot különített el a tárca.
Az államtitkár megerősítette: 2017-ben változatlanul folytatódik a sertésstratégiai program. Új forrást adnak a sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája elleni mentesítéssel kapcsolatos intézkedések finanszírozására 875 millió forintos keretösszeggel. Az állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának támogatására 10,5 milliárd forintot biztosítanak, amely lehetővé teszi a jelenleg támogatott területek kibővítését is. A nemrég bevezetett, vemhes üszők gyógykezelését és immunizálását segítő támogatás révén a nehéz helyzetbe került tejágazat további 1,5 milliárd forintos forrásban részesül. Az állati hulla biztonságos elszállítására 2017-ben is 3,6 milliárd forintot különítenek el.


Czerván György egy új támogatási konstrukció bevezetéséről is tájékoztatott, melyet a juh- és kecsketartó gazdák igényelhetnek 2017-től. A tenyészkos- és tenyészbak-tenyésztésbe állításához az agrártárca mezőgazdasági csekély összegű támogatást nyújt, melyet először a 2016. október 1. és 2017. március 31. közötti időszakban megvásárolt, illetve tenyésztésbe állított apaállatok után számolhatnak el az állattartók. A forrás az apaállat ellenértékének 75%-áig igényelhető. A támogatás éves keretösszege 300 millió forint.
A tenyésztésszervezési feladatok támogatása katalizátor szerepet tölt be a nemzeti állattenyésztésben, a haszonállatfajták fenntartásában és genetikai minőségük javításában. A 2016. évi keret 960 millió forint volt, amelyet – a beérkezett igények magas száma miatt – további 200 millió forinttal egészített ki az FM. 2017-ben a keret 1,3 milliárd forint, ami az előző évekhez képest 340 millió forint többletforrást jelent a tenyésztőszervezetek számára.


Czerván György felhívta a figyelmet arra is, hogy az állattenyésztők részére is rendelkezésre állnak az állami szerepvállalással működő kedvezményes hitelprogramok. A kisebb gazdaságok forgóeszköz-finanszírozásában fontos szerepet betöltő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel költségvetési kamattámogatása, valamint a kezességvállalási díjhoz kapcsolódóan nyújtott költségvetési támogatás a továbbiakban is biztosított az agrárvállalkozások számára. A programon belül 2017. június 30-ig a sertés és a tej ágazatban kamat-, kezességvállalási díj és költségmentes hitelt lehet igénybe venni.
Folytatódik az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020, az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020, és az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020, amelyekhez a tárca 60%-os kamattámogatást nyújt. A kkv-szektor hitelezésének elősegítése érdekében a kezességvállalási díjak költségvetési támogatását is fenn kívánják tartani. Az Európai Bizottság által meghirdetett lehetőséget megragadva a tárca az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel keretében kamat és költségmentességet biztosít a tej- és sertéságazatban működő KKV-k számára.

 


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám