`

Eredményesnek bizonyulnak az európai uniós tejpiaci intézkedések, a termelés az idén egymilliárd literrel csökkent – írta a Magyar Idők. A hazai piacon novembertől tíz százalékkal magasabb összeget fizet a kereskedelem a magyar tejtermékekért.

 


Úgy tűnik, eredményre vezetett az Európai Bizottság kezdeményezése: az előzetes várakozásokhoz képest több gazdálkodó élt a tejtermelés visszafogását célzó támogatással. Az unió tejtermelése egymilliárd literrel csökkent az idén, ennek nagy részét a legnagyobb piaci szereplőknek számító francia és német tejpiaci szereplők vállalták. Brüsszel a nyár elején készítette el a tejpiacon kialakult válság megoldását célzó intézkedéscsomagját. A mintegy 500 millió forintos kerettel elindított program része a termeléscsökkentést támogató konstrukció is. Erre a célra a teljes összeg közel harmadát, 150 millió eurót szánt a bizottság.
Az intézkedés lényege, hogy a termelők literenként 14 eurócentet kapnak, ha vállalják, hogy csökkentik a feldolgozóknak beszállított tej mennyiségét. Az érdeklődést azonban minden bizonnyal alulbecsülte a testület, jelen állás szerint a keret a tervezettnél jóval korábban kiürülhet.
– A januári vállalásokat még vélhetően ki tudja fizetni a bizottság, a februári és a márciusi támogatás finanszírozása azonban nem biztosított – mondta a Magyar Időknek Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke. Szerinte a termelés csökkenése mellett a növekvő export is segíti az uniós tejpiaci szereplőket. A Kínába szállított tejpor mennyisége jelentősen emelkedett az idén, ha marad az intenzív kereslet, az árak továbbra is jól alakulhatnak. Az EU-ban a tejpor termelése 5 százalékkal nőtt az év első hét hónapjában, az éves export 2 százalékkal bővülhet.


Bár ma még valóban felfelé ívelnek az európai uniós piacon a tejárak, a kereskedők várakozásai szerint a drágulás a jövő év elején megállhat. Az úgynevezett azonnali piacon most 34-37 eurócentes áron (105-114 forint) kötnek szerződést a tej literenkénti átvételére a kereskedők, ez az ár a jövő év elején 28-29 centre (87-89 forint) mérséklődhet.
– Ma senki sem tudja, hogy az európai uniós tejpiacon milyen változások következnek be a jövőben. A kereskedők többsége ezért kizárólag novemberre hajlandó a mostani áron szerződést kötni – tette hozzá Mélykuti Tibor.


A legfrissebb statisztikai adatok szerint a hazai felvásárlási árak is nőttek az elmúlt hónapban, a literenkénti 72 forint körüli szint azonban még mindig jelentősen elmarad az uniós átlagtól. Sőt, régiós szinten is sereghajtók vagyunk, a szomszédos Szlovákiában például átlagosan 26 eurócent (80 forint) a termelői ár.
A hazai kiskereskedők és a tejipar közti tárgyalások nemrég fordulóponthoz érkeztek, több bolthálózat is vállalta, hogy emelni fogja a tejtermékek átvételi árát. A feldolgozók ennek köszönhetően november elsejétől tíz forinttal magasabb árat kapnak a kész termékekért, így a termelőknek fizetett magasabb felvásárlási árat is emelni tudják.


Azt egyelőre nem látni, hogy a boltokban lesz-e áremelés, Mélykuti Tibor szerint azonban nagyobb drágulásra nem kell számítani.
– Az elmúlt időszakban hozzávetőlegesen 40 százalékkal csökkentek a felvásárlási árak, a boltok pedig 25-28 százalékkal olcsóbban jutottak a termékekhez, a fogyasztói árakban azonban ilyen mértékű csökkenést nem tapaszaltunk – emelte ki. Véleménye szerint a tej bolti árát akkor lehetne tartósan alacsonyan tartani – ami egyébként a fogyasztásra is ösztönzőleg hatna –, ha a jövő év elejétől nemcsak a friss tej, hanem az ultrahőkezelt és más kategóriába tartozó folyadéktej is az ötszázalékos adókulcs alá kerülne. Ezzel az intézkedéssel mindenki jól járna: a lakosság olcsóbban jutna az éves tejtermékfogyasztás felét kitevő áruhoz, a tejipar pedig magasabb áron adhatná át a kereskedelemnek az árut.


(Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám