`

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint jelentős problémát jelent az agráriumban az antimikrobiális szerek jelenléte. Négy területen javasolnak változást.

 



Az antimikrobiális gyógyszerek fontos szerepet játszanak a növényi és állati betegségek kezelésében. Ezek helytelen használata, és az ez által e szerekkel szemben kialakult ellenálló képesség azonban mindnyájunkat nagy veszélynek tesz ki.
A probléma a mezőgazdaságot is érinti, és így közvetlenül az ételekre is befolyással van. Az állattartó szektor teljes globális antimikrobiális szer igénye több mint 60 000 tonna évente – és az állati termékek iránti nem szűnő igény miatt ez folyamatosan növekedni fog, állítják a FAO szakértői.
A szervezet szerint a rezisztencia kialakulása megelőzhető, ha a gazdálkodó és élelmiszeripari rendszerek megválogatják a higiéniai, biológiai biztonsági és állattartási módszereiket. Ezzel csökkenthető lenne az ilyen szerek használata, csakúgy, mint az állatok megfelelő oltása révén.
További globális probléma, hogy jelenleg hiányzik egy nemzetközi szintű megegyezés az antimikrobiális szerek használatának nyomon követéséről a haszonállattartásban. További kutatásokra lenne szükség az antimikrobiális szerek lehetséges alternatíváit keresve, és az ilyen szereket tartalmazó mezőgazdasági hulladék környezeti hatásával kapcsolatban is.


A FAO ezért négy kulcsterületen javasol változást:
-    Figyelemfelhívás a gazdálkodók és élelmiszergyártók, állategészségügyi szakemberek és hatóságok, továbbá a döntéshozók és a fogyasztók körében.
-    Nemzeti rendszerek kiépítése az antimikrobiális szerekkel szembeni ellenálló képesség nyomon követésére az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban.
-    Nemzetközi felügyelet, szabályozási keretek.
-    Jó gyakorlatok megosztása és mérsékelt antimikrobiális gyógyszerhasználat.


 (forrás: FAO)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám