`

Nem gondoskodott állatairól megfelelően, majd magukra hagyta őket egy zalai férfi. Tizenhárom csont és bőr szarvasmarhát foglalt le a nyomozó hatóság, a gondatlan gazda ellen vádat emeltek.

Egy Keszthely mellett bérelt területen tizenhárom szarvasmarhát tartott a negyven éves férfi, ellátásukról csak minimális mértékben gondoskodott, nem járt el a jó gazda gondosságával, nem biztosított elegendő élelmet és ivóvizet részükre – tájékoztatott Kondákor Ferenc Zala megyei főügyész.

Mint az főügyész közleményében fogalmaz: a férfi még tavaly november elején elutazott Nyírgyulajba, azonban a szarvasmarhák őrzéséről, tartásáról nem gondoskodott megfelelően, részükre takarmányt és ivóvizet nem helyezett el, a kerítés is alkalmatlan volt az őrzésre. A telephely ajtaja nyitva volt és az állatok őrzésével megbízott személyt sem találta a nyomozó hivatal. A szarvasmarhák három nappal később a karámból kitörtek és az út mentén kóboroltak, veszélyeztetve a közlekedés biztonságát is. Az útkereszteződést a rendőrségnek le kellett zárnia, majd megpróbálták a marhákat a bérelt telephelyre visszaterelni.

A nyomozó hatóság a szarvasmarhákat lefoglalta, a Zala Megyei Kormányhivatal az állatok lesoványodása és rossz állapotuk miatt elkülönítésükről rendelkezett, és további tartásra, gondozásra átadta a jószágokat egy másik gazdának. A Zalaegerszegi Járásbíróság nemrég jogerőre emelkedett végzésével a lefoglalt szarvasmarhák előzetes értékesítését is elrendelte.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény értelmében az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételeiről gondoskodni. Továbbá a jogszabály kimondja azt is, hogy az állattartónak gondoskodnia kell az állat igényeinek megfelelő, rendszeres, de legalább napi egyszeri ellenőrzéséről.
A Keszthelyi Járási Ügyészség a férfi ellen állatkínzás vétsége miatt emelt vádat a Keszthelyi Járásbíróságon – informált a főügyész.

(Forrás: Zala megyei főügyészség)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám