`

Makón még mindig jelentős a hagymatermesztés, bár helyi gazdasági ereje egyre csökken. A makói és a többi termelő számára hasznos programok kidolgozása is szerepel a kamara hagyma-munkacsoport tervei között.


Az elmúlt hét több szempontból is a hagymatermesztésről szólt. Jó hírként szolgált a termelők és a fogyasztók számára, hogy piacra került a hazai termesztésű vörös- és fokhagyma. Ennél rosszabb hír volt, hogy éppen a hagyma „őshazájában”, Makón, a helyi piacon a NAV pénzügyőrei egy tonna ismeretlen eredetű zöldség- és gyümölcsárut foglaltak le. A szeptember 6. és 9. között lezajlott hagyományos makói hagymafesztivál keretében pedig a NAK Csongrád megyei szervezete tartott agrárfórumot, többek között a hagymatermesztés aktuális szakmai ügyeiről.
– A makói hagymának nincs párja, mert míg igen nagyra megnő, színe, íze, szaga és ereje a legkiválóbb – utalt a fórumon egy 19. századi elődjét idézve Farkas Éva Erzsébet polgármester arra, hogy a helyi hagyma és a termesztés is hosszú évek alatt méltán lett elismert országszerte és a világon is.

Viszont a mostani helyzet kissé borús. Mint mondta, ahogy az országos termőterület csökkent, úgy a helyi földterület Makón is – 100-150 hektáron végzik ezt a tevékenységet –, és ezzel együtt a hagymatermesztés városi, térségi gazdasági életben betöltött szerepe is mérséklődött. Ám a városvezetés a lehetőségeihez mérten igyekszik a termelőket segíteni, hogy erősíteni tudják hagymapiaci pozíciójukat. Így eltörölték a mezőőri járulékot és a termelői piaci árusításért szedett helypénzt is, valamint pályázatot írtak ki számukra, szakképzési ösztöndíjat vezettek be és a külterületi és a dűlőutakat rendszeresen karban tartja az önkormányzat. Farkas Éva Erzsébet hozzátette, várhatóan 2019-ben megépül az új városi termelői piac, itt pedig modern környezetben árusíthatják portékáikat.

– Nem csak a makóiakéval, hanem valamennyi hazai termelő problémáival foglalkozik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hagyma-munkacsoportja is – jegyezte meg Mártonffy Béla, a NAK országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Úgy vélte, alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a vörös- és a fokhagyma is frisspiaci termék lett, hiszen itt azok az európai termelők vannak versenyelőnyben – azokkal kötnek a kereskedelmi láncok féléves helyett 1-2 hetes szerződéseket –, amelyeknek jobb a termőképességük, a hozamuk és a tárolókapacitásuk.

Mártonffy Béla hozzátette, a munkacsoport tervei között szerepel olyan, a vörös- és a fokhagymára egyaránt vonatkozó szakmai és marketingprogram kidolgozása, amely a hozamnövelésre, a nemesítésre, a tárolókapacitás növelésére és a prémiumminőségű termék fogyasztókhoz való eljuttatására fókuszál.
– Emellett a további elképzelések között szerepelnek: fajtakísérletek elvégzése, fajtaajánlat bevezetése, termesztéstechnológiai, tárolási, tárolástechnológiai javaslatok tétele. Ezekkel együtt pedig részletes ajánlatot is tesz a termelők számára, hogy a hosszú évek óta tervezett integrációt miként lehet megvalósítani – jegyezte meg az osztályelnök.

 


Több bátorságot!

Az agrárfórumon részt vevő Lázár János országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a kormány azért alakította át a szakmai érdekképviseleti rendszert, mert úgy helyes, ha a földművesek jövőjéről a földművesek döntenek. Kitért az agrárimport helyzetére is, aminek szerinte az egyik oka, hogy a magyar politikusok és termelők nem biztatják elég erősen az agrárkamarát, hogy csapjon végre az asztalra a magyar mezőgazdasági termékek védelme érdekében. Szerinte ugyanis még az EU-n belül is meg kell nézni, hogy az importot hogyan és milyen eszközökkel lehet korlátozni.
– Több bátorsággal és több határozottsággal kell fellépni az importtal szemben, mert az lényegében tönkretette például már a makói hagymatermesztést is – hangsúlyozta.
A fórumon ugyancsak felszólaló Kis Miklós Zsolt NAK-alelnök erre a határozottabb fellépésre ígéretet tett…




(nak.hu/RF)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám