`

A 31. Bábolnai Gazdanapok keretében SMARTFARM elnevezésű konferencia is zajlik, amelynek központi témája a mezőgazdasági digitalizációja, a precíziós gazdálkodás minél szélesebb körű meghonosítása.


A mezőgazdaság versenyképességének megőrzése érdekében elengedhetetlen a precíziós gazdálkodás eredményeinek mielőbbi adaptálása, ebben pedig nem szégyen más országoktól tanulni – mondta el Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a Bábolnai Gazdanapok keretében megrendezett SMARTFARM konferenciát megnyitó.
Hozzátette, szemléletformálás, az újra való nyitottság és bátorság kell ahhoz, hogy a precíziós technológiák segítségével a mezőgazdaságot is a 21. századba „húzzuk át”. Szerinte a kormány agrárdigitalizációs stratégiája segíthet ebben.

Nagy István szerint ez azért is fontos, mivel a hazai gazdák más technológiai színvonalat szoktak meg s egyebek közt más termesztési kultúrában nevelkedtek. A tárcavezető megjegyezte, fontos, hogy a kormányzat az Európai Unió közös agrárpolitikájában olyan célokat fogalmazzon meg, amelyek elérésével a technológiai fejlesztések elérhetővé válnak a magyar gazdák számára. Úgy vélte, minden erővel azon kell lenni, hogy termelők versenyképessége javuljon, ehhez pedig elkerülhetetlen a modern technológiák sikeres és mihamarabbi alkalmazása.
– Ebben a folyamatban nem szégyen tanulni holland barátainktól – fogalmazott a miniszter a kiállítás díszvendégére, Hollandiára utalva. – Az agrárium digitalizációja bizony ma a legfőbb kérdés az ágazatban!

– A precíziós technológiák után a mezőgazdaság negyedik fázisát kell megvalósítani, amelyet a tudás megfelelő alkalmazása jellemez – fejtette ki előadásában az eseményen Juhász Anikó az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Mint mondta, ebben a fázisban a puszta technológia alkalmazása helyett egy összehangolt rendszerben kell értékelni és a versenyképesség érdekében felhasználni az adatokat. Az előadásban elhangzott: a folyamatot nagyon komolyan gondolják a közös agrárpolitika megalkotásában résztvevők is, amely további ösztönzőket jelent a továbblépéshez a gazdáknak és a közigazgatásnak egyaránt.

A precíziós növényvédelem eredményeiről és lehetőségeiről beszélt Gyuricza Csaba. A NAIK főigazgatója kifejtette: Magyarország egyelőre gyerekcipőben jár a precíziós technológiák alkalmazása terén, de „képesek vagyunk gyorsan tanulni és előrelépni”. A főigazgató előadásában konkrét növényvédelmi eljárásokat ismertetett.


(forrás: magyarmezogazdasag.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám