`

Károk nélkül teleltek át a vetések, a gabonaárak pedig közelítenek a termelők által elvárt szinthez – mondta a Világgazdaságnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.


Jó állapotban vannak az őszi gabonavetések, a hó alatt nem ártott a nagy hideg sem, a kártevőket viszont jelentősen meggyérítette, így most bizakodva várjuk a tavaszt. Most még telített a talaj, sok helyen középmély lazítókkal vezették a talajba a csapadékot, és a földek nagy részén már korábban befejezték az első fejtrágyázást – mondta Vancsura József. Hozzátette, várják, hogy böjti szelek annyira kiszárítsák a talajt, hogy a munkagépekkel rá tudjanak menni, de most nincsenek késésben a gabonatermelők. És lassan az árak is közelítenek az 50 ezer forint körüli szinthez, amely már megfelelőnek mondható.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) friss gabonapiaci jelentése szerint  átlagosan 50 ezer forint körüli áfa és szállítási költség nélküli termelői áron forgott egy tonna étkezési búza február végén. A takarmánybúza ára ugyanekkor 47-48 ezer forint volt. Ezek az árak 8-13 százalékos növekedést jelentenek az egy évvel korábbiakhoz képest.

A kukoricaárak is emelkedtek belföldön és a világpiacon egyaránt. Az AKI jelentése szerint a párizsi árutőzsdén a termény legközelebbi határidőre szóló jegyzése a tonnánkénti 153 euróról 156 euróig araszolt. A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában a termény márciusi jegyzése 47,2 ezer forint/tonna áron tart, míg a májusi szállítású takarmánykukoricával 48 ezer forintos áron kereskedhettek. A fizikai piacon az AKI adatai szerint átlagosan 44,5 ezer forint volt egy tonna kukorica ára február második hetében, 8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
– Örülünk annak, hogy ennyit fejlődött Magyarországon a kukorica ipari feldolgozása, ez biztonságot ad a termelőknek – mondta Vancsura József. – A tengeri kikötők távolsága miatt a hazai feldolgozók nem is gondolkodnak importban, és sok esetben hajlandók magasabb árat adni a kukoricáért, illetve akár a készleteiket is készek növelni. Mindezt annak köszönhetően is, hogy a kukoricából készülő etanol és izocukor jól értékesíthető a világpiacon. Ugyanezek sajnos nem mondhatók el a malomiparról, ahol a lisztpiac meglehetősen korlátos.

A napraforgópiacon ezekkel ellentétes folyamatok zajlanak – derül ki az AKI jelentéséből. A fizikai piacon átlagosan 92 ezer forintért cserélt gazdát a napraforgómag tonnája február második felében, ami az egy évvel korábbinál 13 százalékkal alacsonyabb árszint.


(forrás: vg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám