`

A kormány mezőgazdasági mintaprogram indítását tervezi a világszínvonalú hazai fóliás kertészeti kultúra fejlesztése érdekében. Ez hozzájárulna az agrárium szerepének növekedéséhez is.


A magyar mezőgazdaságban hatalmas kihasználatlan potenciál rejlik. Az agrárium szerepe a nemzetgazdaságban jelentősen növelhető a jelenlegi 20-25 százalékos arányról a következő években – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Fábiánsebestyénben, a Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. partnertalálkozója előtt tartott sajtótájékoztatóján. Az államtitkár példaként említette az öntözési kultúra fejlesztését, illetve a termálenergia felhasználását az üvegházak, fóliasátrak fűtésére.
– Magyarország területe kétszerese Hollandiának, miközben a nyugat-európai ország mezőgazdasági kivitele tizenötszöröse a magyarnak – mondta a politikus. – Minden télen 200 ezer tonna paradicsomot importál Magyarország saját szükségleteinek ellátására. A termálenergia felhasználásával akár ez, akár más zöldségfélék megtermelhetőek lennének.

Magyar Levente elmondta, a kormány mezőgazdasági mintaprogram indítását tervezi a térségre jellemző világszínvonalú fóliás kertészeti kultúra fejlesztése érdekében, hogy ezrek térjenek vissza az ágazatba.

Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a Szentes és Csongrád környékén élők számára nagyon fontos a mezőgazdaság jövője, a vidék népességmegtartó erejének javítása. A következő időszak egyik legfontosabb kérdésének nevezte, hogyan alakul az Európai Unió agrártámogatási rendszere 2020 után. Úgy vélte, az ágazat hatékonyságnövelése, a jövedelmezőség javítása szempontjából elengedhetetlen a modern technológiák, a precíziós gazdálkodás bevezetése. Az ágazat egyik legfontosabb problémájaként említette a munkaerőhiányt, amely elsősorban az élőmunka-igényes kertészeti kultúráknál okoz egyre komolyabb gondokat.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám