`

A magyar kormány 35 millió forintos támogatásával megalakult a Kárpátaljai Termelői és Értékesítési Szövetkezet (KTÉSZ), a határon túli magyarlakta területek első ilyen szervezete, amely egész Kárpátalján szervezi a magyar vállalkozások termelői tevékenységét és minőségi termékeinek értékesítését.


A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott Sikerképzés-2017 rendezvényen Virág László a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének (KMVSZ) elnöke csütörtökön elmondta, a KTÉSZ-t alulról jövő kezdeményezésként 11 kárpátaljai magyar vállalkozó alapította a Miniszterelnökség támogatásával. A KTÉSZ célja az, hogy egy-egy térségben összefogja a tájjellegű és egyéb termékek termelését és értékesítését mind Ukrajnában, mind Magyarországon. Jelezte, a szövetkezet a székelyföldi vállalkozások példájára szeretne kárpátaljai brandet létrehozni, és Kárpátalján előállított minőségi termékek egész skálájával Magyarországon megjelenni. A KMVSZ elnöke köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a kárpátaljai magyar vállalkozásoknak nyújtott támogatásért.

Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa hangsúlyozta, önmagáért beszél az a tény, hogy a magyar állam által fenntartott Rákóczi-főiskolán több mint ezer kárpátaljai magyar vállalkozóval közösen gondolkodnak a szülőföldön maradást szolgáló jövő tervekről - mondta.

A rendezvényhez kapcsolódó sajtótájékoztatón Grezsa István bejelentette, hogy a nagy sikerre való tekintettel jövőre folytatódik, sőt megtízszereződik a KMVSZ idén kezdett kukorica-vetőmag programja, amelynek keretében a magyar kormány 25 millió forintos támogatásával 880 zsák kiváló minőségű magyar vetőmagkukoricát osztottak ki kárpátaljai magyar gazdáknak, akik ennek köszönhetően 200-250 millió forint összértékű termést takarítottak be. Hamarosan elkezdődik nyolcezer zsák, mintegy 200 millió forint értékű magyar vetőmag Kárpátaljára szállítása és szétosztása.


(Miniszterelnökség)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám