Növénytermesztés

Vádemelést javasolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói egy műtrágyával üzletelő kecskeméti férfi és bűntársa ellen.


A NAV tájékoztatása szerint az egyik férfi a cégei nevében rendszeresen szerzett be műtrágyát nettó áron, főként Lengyelországból és Szlovéniából. A termékek magyar értékesítése után fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy a műtrágya beszerzését hamis belföldi számlákkal igazolta. A másik férfi a fiktív számlák kiállításában vett részt. A fiktív számlákat kiállító cégek élén elhunyt, illetve nem létező külföldiek szerepeltek a nyilvántartásokban.

A pénzügyi nyomozók a költségvetésnek okozott kár megtérülésére ingatlanokat, járműveket, követeléseket zároltak, emellett értékesítésre lefoglaltak nagy mennyiségű műtrágyát is. A két előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt javasolnak vádemelést a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél. A vádlottak összesen több mint 1,4 milliárd forint áfa megfizetése alól bújtak ki.


(MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

 

Földbizottsági meghívók

Telekommunikáció

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok