`

Szerényebb lesz a kínálat almából, ám nem fog hiányozni az üzletekből. A magyar mellett import alma is kerül majd a boltokba. A szakmai szervezetek pedig újból fogyasztásösztönző kampánnyal készülnek – írta a Magyar Idők.

 


A tavaszi fagyok jelentős kiesést okoztak a legnagyobb európai uniós almatermelő tagállamban, emiatt keresleti piac alakult ki – mondta el a Magyar Időknek Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gyümölcstermelői főbizottságának vezetője, a FruitVeb alelnöke. A hiány elsősorban az ipari feldolgozásra szánt alapanyagnál jelentkezik, hiszen amit csak tudnak, étkezési almaként dobnak piacra a termelők. A hazai termés közepesnek mondható, ami Apáti Ferenc szerint szűkösen ugyan, de fedezni fogja a belpiaci igényeket. Emellett nyilván külföldről is érkezik majd áru a magyar boltokba, az elmúlt évekhez képest azonban arányaiban kevesebb lehet az import.
 – A lengyel alma az utóbbi időben már a belső fogyasztás 20-30 százalékát tette ki. Mivel Lengyelországban az idén nagyon rossz a termés, vélhetően kevesebb almát kapunk onnan – hangsúlyozta az alelnök.

Nem lesz azonban hiánycikk az alma, az idén is mindenki megtalálhatja az ízlésének és a pénztárcájának megfelelő gyümölcsöt. Az elmúlt években átlagosan 250–500 forintot kértek a kereskedők egy kiló almáért.
– A kereskedők megtehetnék, hogy 6-700 forintig emelik az árakat, azonban félő, hogy a vásárlók alma helyett más, elérhetőbb árú gyümölcsöt tennének a kosarukba – jegyezte meg. Mivel ez senkinek sem érdeke, így az idén is a még megfizethető tartományban maradnak az árak. Az ugyanakkor elképzelhető, hogy a 250-350 forintos kategóriában szűkebb lesz a kínálat, több almafajta kapható majd 400-500 forintért.

A szakember szerint a termelői ár az utóbbi években a betakarítást követően 40–140 forint volt kilónként. Egy bő terméssel zárult szezon után a gazdák 40-60 forintot kapnak egy kiló gyümölcsért, amikor gyenge termés van, akkor a 100–120 forintot is elérhetik az árak. A 140 forintos ár már szélső érték, általában csak a különleges, ritka fajtákért fizetnek ennyit a felvásárlók.

Apáti Ferenc szerint az első osztályú termelői alma ára a megszokott szint tetején van, 100–120 forint.
– Bár a termelők között is terjednek olyan pletykák, hogy egy-két hónapon belül 200 forintra emelkedik az alma termelői ára, ennek azonban nincs valóságalapja. A piac ugyanis egyszerűen nem tud 200 forintot fizetni a termelőnek, hiszen ebben az esetben olyan drágán kellene kirakni a boltok polcaira a gyümölcsöt, hogy azt már a fogyasztó nem fizetné meg – jegyezte meg.

A hazai almát az idén is marketingkampánnyal népszerűsítik majd, a fogyasztásösztönző akció még ebben a hónapban kezdetét veszi. A kóstoltatással egybekötött promóció célja, hogy megkedveltesse a magyar fogyasztókkal a hazai almát, és megismertesse velük a különböző fajták tulajdonságait.

 


(forrás: Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám