`

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) szerint az ágazatban nagy tartalékok rejlenek, miután a magyar termelési színvonal csupán 30-40 százaléka a nyugat-európainak, a versenyképesség javítását leginkább az öntözés fejlesztésével lehetne elérni.


A nemzeti stratégiában megfogalmazott 1 millió tonnás termelésnövekedést akkor lehet teljesíteni, ha a hatékonyság és termelékenység növelése mellett a poszt-harveszt területén, a termelői szervezeteknél és az az adópolitikában is változások következnek be – mondta Ledó Ferenc, a FruitVeb elnöke. A szakmai szervezet vezetője kifejtette: a zöldségnövények 60-70 százaléka öntözhető, a gyümölcsféléknek pedig csak 25 százaléka. Szerinte, ha az öntözésben nem lesz előrelépés, megkezdődik az ágazat leépülése.
– Egy nagy aszály esetén a termésingadozás ugyanis eléri a 30-40 százalékot, ezt sem a piac, sem a feldolgozóipar nem tudja követni – mutatott rá.

Ledó Ferenc szerint mivel a kereskedelemben és a feldolgozóknál az elmúlt évtizedben jelentős volt a koncentráció, ezért a termelőknek is össze kell fogniuk, hogy esélyük legyen a piacon maradni. Gondot jelent ugyanis, hogy a sokszereplős termelés miatt nincs egységes árualap, amivel kiszolgálhatók lennének az áruházláncok, a feldolgozók és az exportpiacok.

Mint mondta, a megfelelő mennyiségű és minőségű árualap megteremtéséhez korszerű szaktanácsadásra is szükségük van a gazdálkodóknak, főként a kis- és közepes vállalkozásoknak. Ledó Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy az utómunkákon – tároláson, osztályozáson, a csomagoláson és az elsődleges feldolgozáson – igen sok múlik, ezért meg kell teremteni a korszerű poszt-harveszt feltételeit. Úgy vélte, ezen a területen a termelői értékesítő szerveződések (TÉSZ) már jelentős lépéseket tettek. A FruitVeB elnöke a legnagyobb gondnak azt nevezte, hogy a TÉSZ-ek még mindig nem végeznek teljes körű integrációt, csak az értékesítésre fektetik a hangsúlyt.
– Minőségi árualap nélkül pedig nem lehet biztonságos értékesítést végezni – hívta fel a figyelmet Ledó Ferenc. Véleménye szerint az európai jogszabályok folyamatos változása miatti hazai jogszabályváltozások bürokratikus rendszere szintén gátolja a TÉSZ-ek hatékony működését.

Ledó Ferenc szót emelt a feketekereskedelem elleni erőteljes fellépésért, amelynek arányát a mezőgazdaság egyes területein még mindig 20-30 százalékosra becsülte. Álláspontja szerint az ágazat fejlődését gátolja a magas áfa is, amelynek csökkentése szintén sokat segítene a versenyképesség növelésében. Ugyancsak fontos feladatnak nevezte a családi gazdaságok megerősítését. Azért, mert az ágazatban, de főként a gyümölcstermesztésben az erősen kézimunka-igényes fajok termesztését 70-80 százalékban a kisebb és közepes családi gazdaságok végzik.

A FruitVeB adatai szerint a magyar zöldség- és gyümölcságazat éves elsődleges kibocsátása mintegy 280 milliárd forint, a másodlagos kibocsátása pedig 800 milliárd forint körüli összeg. Az ágazat évente 2,5-3,0 millió tonna árut állít elő. Az elmúlt évek gyakorlata szerint mintegy 50 százalék frisspiaci terméket és mintegy 50 százaléknyi feldolgozott terméket állítanak elő. A frisspiaci termékek mintegy 50 százaléka kerül kiskereskedelmi üzletláncokba, helyi piacokra pedig mintegy 10-15 százalék, exportra pedig 15-20 százalék jut. A nagybani piacok forgalma folyamatosan csökken, de még most is eléri a 20-25 százalékot.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám