`

Heves megye mindkét borvidékén, az egrin és a mátrain korábban kezdődött a megszokottnál a szüret, a gazdák jó minőségű szőlőtermésre számíthatnak. Ugyanakkor egyes tájakon a felvásárlási ár okoz gondot.


Tarsoly József, az Egri Hegyközség hegybírája és Nyilas János, a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke szerint, míg a megyeszékhely térségében az időjárás okozta károk miatti terméskiesés nem volt számottevő, addig Gyöngyös környékén megviselte a fagy és a jégverés az ültetvények egy részét. A várható minőségre nem lehet panasz.

Tarsoly József közölte: az 5450 hektáros ültetvényű, harmadik legnagyobb magyarországi borvidéken, az egrin a tavalyival egyező termésmennyiség várható. Hozzátette, a termést csökkentették a késői, főként a fiatalabb ültetvényekben kárt okozó fagyok. A hegybíró közölte, a jégverés alig okozott veszteséget, mivel a borvidéken jégelhárító-rendszer működik, immár ötödik éve. Kifejtette, az elkövetkező hetek időjárása határozza meg véglegesen, hogy mennyit tudnak szüretelni a gazdák. Elmondta, a középérésű szőlőknek jókor jött a júliusi eső, de a korai fajtákra is jó hatással volt. Így a must cukorfoka 17 körüli a szüret kezdetén.

Az Egri borvidéken Andornaktályán, Ostoroson és Novajon indult legkorábban a szüret, szeptember közepére a termés felét már leszedik a hegybíró szerint. A legnagyobb mennyiséget adó leányka, rizlingszilváni, királyleányka betakarítása is elindult pár napja. A tavalyi felvásárlási árak jellemzik a borvidéket, országosan a szőlőár itt a legmagasabb.

Nyilas János elmondta: a korai szőlőfajtákat már betakarították az ország második legnagyobb, hatezer hektáros borvidékén. Közölte: a téli fagy, az áprilisi zöld fagy, és a május 13-i nagy jégverés miatt lesz kevesebb az idei termés a borvidéken. Ennek ellenére a termésátlag eléri a hét tonnát. A szeptember első napjaitól szedett középkorai fajtáknál (muscat ottonel, zengő, zenit) a már leszedett korai fajtákhoz hasonlóan az átlagosnál jobb a minőség, egyes fajtáknál csúcsminőség is várható. Hozzátette: ebben a hónapban a szőlőmennyiség nyolcvan százalékát (40 ezer tonnát) leszedik.

Nyilas János közölte, a Mátrai borvidéken nincs elég munkaerő, főleg a kistermelők vannak bajban. Megoldás lehet a kombájnos betakarítás, amelyet egyre több közép és nagyüzemben alkalmaznak.

Csernyik István nagyrédei hegybíró szerint a szőlősgazdáknak nemcsak az időjárás okozott nehézséget, a vadkárok is jelentősek. Folyamatos a munkaerőhiány is. Elszomorítónak nevezte a felvásárlói árak stagnálását. Sokan inkább a pálinkafőzőknek adták el a szőlőt, akik kilóját 160-200 forint körül vették, szemben a 120 forintos felvásárlói árral.
A kétszázhúsz éves egri szőlészeti, borászati családi tradícióval rendelkező Árvai Sándor szerint az idei viszonylag kevés csapadék ellenére nagyon szép évjárat várható. Hozzátette, az évjáratot még a következő hetek időjárása is befolyásolja: a félnapos áztató esők a szemeket még hizlalhatják, lédúsabb lehet a termés.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám