`

A megszokottnál korábban kezdődhet idén a kukorica betakarítása. Az előzetes becslések szerint közepes vagy gyenge termésre számíthatnak a gazdák. Ugyanakkor a napraforgónál jónak ígérkezik a termés.


Nem kedvez a kukoricának a nyár végi forróság. Az elmúlt hetek száraz, meleg időjárása miatt biztosra vehető, hogy országos szinten jelentősen elmarad a terméseredmény az előző évek átlagától. Az eső hiánya elsősorban a növekedésben akadályozta a kukoricát. A helyzet nem minden térségben riasztó, ahol volt némi csapadék, ott a közepesnél jobb termésben bízhatnak a gazdák. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara becslése szerint idén hétmillió tonna kukorica kerülhet a magtárakba, ez csaknem kétmillió tonnával maradhat el a tavalyi mennyiségtől.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnökhelyettese szerint még korai konkrét mennyiségekről beszélni, azt azonban már most jól lehet látni, hogy az ország jelentős részén közepes vagy gyenge lesz a kukoricatermés.
– Nagyon heterogén a helyzet az országban. A Dunántúlon van egy-két olyan térség, ahol jobb állapotban vannak a növények, ahogyan a hajdú-bihari löszhátságon is jó termésben bizakodhatnak a gazdák. Ugyanakkor rekordmennyiségre ott sem számíthatnak a termelők – emelte ki.

Petőházi Tamás szerint idén sehol sem várható 10-12 tonnás átlagtermés. Az elnökhelyettes szerint az idei kiesés hátterében a szárazság és az egymást követő hőhullámok állnak.
– A kukorica nem szereti a 30-35 fok feletti hőmérsékletet, főleg nem napokon keresztül. Bár a vetéssel is volt probléma, a legnagyobb gondot a június második felében kezdődött forróság okozta, a növények a nagy melegben nem tudtak rendesen fejlődni. Az időjárás miatt a betakarítás is a megszokottnál korábban indulhat el az országban – hívta fel a figyelmet.

Bár a gazdák féltek attól, hogy a csapadékhiány nagy kárt tesz a szántóföldi növényekben, a napraforgó esetében ez nem következett be. A GOSZ szerint jónak ígérkezik a termés.
– A napraforgó jól tűri a szárazságot, így a terméskilátások is biztatók. Egyedül a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék okozhat gondot, a napraforgó ugyanis érzékeny a nedvességre, hamar különböző betegségek támadják meg – jegyezte meg Petőházi Tamás.

 


(Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám