`

Komoly érdeklődés mutatkozik a határon túl a magyar agrárkutatók által elért eredmények után. Ezeket pedig egy most megjelent kötet foglalja össze.


Külföldön is jelentős az érdeklődés a magyar agrárkutatási eredmények iránt; nemcsak a környező országokban, de Közép-Ázsiában is keresik az új magyar búzafajtákat, amelyeket a magyar kutatók a megváltozott klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodásra fejlesztettek ki – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a magyar agrárkutatás utóbbi években elért eredményeit ismertető könyv a bemutatóján.

Fazekas Sándor elmondta: a magyar búza- és kukoricafajták iránti érdeklődés nem véletlen azokban a térségekben, ahol hasonlóak a természeti körülmények, mint Magyarországon, ugyanis az éghajlatváltozás ott is hasonló gondokat vet fel, mint nálunk. A rövid tenyészidejű kukoricafajták ugyanis alkalmazkodnak a megváltozott magyarországi klimatikus viszonyokhoz, és így keresettek a mienkhez hasonló éghajlati adottságú területeken is, mivel kiküszöbölhetők a nagyarányú termésveszteségek.

Emellett a magyar édesvízi aquakultúra eredményei iránt is élénk a külföldi kíváncsiság, mert az e területen folyó kutatások és azok eredményei világszínvonalúak. Így a magyar halászati kutatások eredményeit meg akarják ismerni a távol-keleti és a délkelet-ázsiai országokban, de még Brazíliában is. A keresettek közé sorolta a miniszter a magyar meggyfajtákat, például az érdi bőtermőt is.
– A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ kutatási eredményei egyébként lefedik azt a sokszínűséget, változatosságot, amit a magyar agrárgazdaság képvisel – jegyezte meg Fazekas Sándor. – A NAIK létrehozásának az volt a célja, hogy a kutatók tevékenysége még inkább segítse a gyakorlatban a magyar agrárium piaci versenyképességének javítását. Ennek az elvárásnak a nemzetközi szinten is jelentős méretű szervezet (a 12 kutatóintézet és 4 gazdasági társaság) a lehetőségek szerint egyre jobban megfelel, és hozzájárul a magyar agrárium dinamikus fejlődéséhez.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója a kutatási tematikából kiemelte a klímaváltozáshoz kapcsolódó erdészeti, kertészeti, növénytermesztési és állattenyésztési kutatásokat; a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó alkalmazott, adaptációs kutatásokat, továbbá az agrárerdészeti rendszerekhez kapcsolható kutatásokat, amelyek a kedvezőtlen adottságú területek – ez Magyarországon 600-700 ezer hektár – hasznosítását segíthetik.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám