`

Elsősorban a szamócaárusító őstermelők körében végzett fokozott ellenőrzést Magyarország nagybani piacain a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A hatósági ellenőrök igen sokféle szabálytalanságot tapasztaltak.


2017 tavaszán csaknem három héten keresztül ellenőrizte a NÉBIH a budapesti, a turai, a kiskundorozsmai, a miskolci és a nyíregyházi nagybani piacokon árusító őstermelőket. A 135 őstermelő tevékenységére kiterjedő vizsgálat során a hatóság az esetek 9 százalékában tapasztalt kisebb-nagyobb szabálytalanságot. Összesen 2692 kg szamócát, 300 kg paradicsomot, 160 kg uborkát, 100 kg cseresznyét, 380 kg káposztafélét, 65 kg karfiolt, 80 kg karalábét és 7 láda palántát vontak ki a forgalomból a szakemberek, azaz mindösszesen 3777 kg zöldség és gyümölcs értékesítését tiltották meg az ellenőrök.

Helyszíni intézkedésre összesen 12 alkalommal volt szükség, amely legtöbbször a forgalmazás azonnali beszüntetését, egy esetben pedig az őstermelői igazolvány helyszínen történő visszatartását vonta maga után.

A hatósági ellenőrök igen sokféle szabálytalanságot tapasztaltak. Néhány kirívóan súlyos esetben olyan személy értékesített őstermelőként, aki nem rendelkezik őstermelői igazolvánnyal, így az általa értékesített termények bizonytalan eredete mellett a vásárlók szándékos megtévesztésének vétsége alapos gyanúja is felmerült, ezért a NÉBIH eljárást kezdeményezett a rendőrhatóságnál.

Ellenőrizetlen zöldségre is bukkantak

 

Szintén gyakori szabályszegés az őstermelői igazolványon nem szereplő termékek értékesítése, illetve más termelő, kereskedő árucikkének forgalmazása. Sőt, akadt példa az okirattal történő visszaélésre is, amikor más személy értékesített az egyébként át nem ruházható őstermelői igazolvánnyal. Szinte valamennyi piacon tipikus hiányosság volt, hogy az árusok – a kötelező előírásokat figyelmen kívül hagyva – elmulasztották az őstermelői igazolványszámuk feltüntetését.

A NÉBIH a szabálytalanul értékesítő őstermelőkkel szemben közigazgatási hatósági eljárást indít, melynek következményeként – a jogsértés súlyától függően – 2 hónaptól 2 évig terjedő időtartamra bevonható a jogsértő személy mezőgazdasági őstermelői igazolványa. A hatóság tapasztalatai szerint az őstermelők nincsenek kellő mértékig tisztában a rájuk vonatkozó szabályokkal és kötelezettségekkel, különösen az egy-két éve bevezetett új előírásokat nem ismerik, illetve nem tartják be.

 


(NÉBIH) (fotó: NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám