`

Az őszibúza- és a kukorica-fajtakísérletekkel a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének célja, hogy a gazdálkodók független forrásból hiteles, számukra hasznos információkat kaphassanak az egyes fajtákról.


Az őszibúza-fajtákat tizedik, a kukoricát pedig tizenegyedik éve vizsgálják a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének posztregisztrációs fajtakísérleteiben, amelyeket ezúttal is a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végez. A szakmai felügyeletet pedig a Fajtakísérleti Innovációs Tanács biztosítja. Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség igazgatója elmondta, a fajtakísérletek célja, hogy a termelők számára jól hasznosítható, objektív információt adjon a különböző adottságú területeken termesztett, majd különböző vizsgálatokon kiértékelt fajtákról.

Az őszibúza-kísérletben összesen 45 fajtát vizsgálnak eltérő termőhelyi adottságok mellett az ország több pontján, Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Jászboldogházán, Tordason, Szarvason, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Székkutason, Gyulatanyán és Debrecenben. A kísérleti helyszíneken különböző termőképességű talajon vetették el a vetőmagokat, majd a nyári aratást követően a terméseredmények mellett a beltartalmi értékeiket is megvizsgálják.

Az idei évben a posztregisztrációs kísérletben a FAO 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó kukoricafajták vesznek részt. A kísérletek első beállítása óta eltelt tíz év évben 15 nemesítő 200 kukorica fajtája mérettette meg teljesítményét. Idén az ország tizenegy pontján (Tordason, Jászboldogházán, Szombathelyen, Eszterágpusztán, Debrecenben, Kaposváron, Mezőhegyesen, Nyíregyházán, Iregszemcsén, Székkutason, valamint Jánoshalmán) tesztelik a hibrideket. A kísérletek nemcsak a szemtermés eredmények összehasonlítására szorítkoznak, hanem három helyszínen különböző termőhelyi viszonyok mellett elvégzett érésdinamikai vizsgálat is gazdagítja a fajtához kapcsolható termesztési információkat.
A kísérletek eredményeiről az év második felében összefoglalók készülnek majd.

 


(Vetőmag Szövetség)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám