`

Az MKB-csoport a következő időszakban jelentős támogatást nyújt a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének szakmai programjának megvalósításához.


Együttműködési megállapodást írt alá Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója és Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (Megfosz) elnöke március 28-án.
– A szövetség évek óta kiemelten foglalkozik a mezőgazdaság, valamint az élelmiszer-ágazat versenyképességének erősítésével. Ezért indította el a „Legyél Te is mezőgépész!” című pályaorientációs kampányát, amelyben felhívja a figyelmet a mezőgazdasághoz kapcsolódó szakmákban rejlő lehetőségekre – emelte ki Harsányi Zsolt. – A program üzenete az, hogy a mezőgépészet hosszú távú megélhetést képes biztosítani és alkalmas az önálló, vállalkozói tevékenység elindításához, így akár a generációkon átívelő, hosszú távú vállalkozói lét megalapozásához is.

Az eseményen közölték, az MKB-csoport több évtizede jó kapcsolatot ápol az agrárszakma képviselőivel. Az MKB-Euroleasing 2016-ban indította el mezőgazdasági gép- és eszközfinanszírozási üzletágát, amellyel az indulás évében a második legnagyobb szereplője lett a lízingpiac ezen szegmensének.
Az MKB-csoport és a Megfosz idén januárban már közösen jelent meg az AGROgépShow kiállításon. A partnerség jegyében a felek a közeljövőben több közös reklám és marketing kampányt folytatnak majd, rendezvényeket bonyolítanak le, valamint társadalmi szerepvállalásaikat is összehangolják.

Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója aláhúzta: a csoport számára fontos a magyar agrárium jövője, különösen az, hogy a vidéken élő fiatal generációk helyben legyenek képesek megtalálni kiszámítható jövőjüket. Az MKB mintegy 30 millió forintnyi finanszírozással vállal részt a szövetséggel való együttműködésben.

Harsányi Zsolt elmondta: több ezer mezőgazdasági gépkezelői és mintegy 600-800 gépészmérnök üzemeltetői állás van betöltetlenül az országban. Közölte, a múlt évben a mezőgazdasági gépek forgalma mintegy 155-160 milliárd forint volt. Az idén ez kedvező esetben a 200 milliárd forintot is elérheti a kedvező pályázati feltételek nyomán. A megvásárolt nagy értékű gépek háromnegyedét ma már pénzügyi szervezetek finanszírozzák.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám