`

A teljes Badacsony-hegyet zárlat alá helyezte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a szőlő aranyszínű sárgaság betegség miatt. A további esetleges fertőzési gócok felkutatása érdekében a hatóság 2017-ben növeli a felderítésbe vonandó szőlőterületek nagyságát.

 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. A korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket.
A fertőzött területen belül a megyei kormányhivatal által megjelölt, a betegség jellegzeteses tüneteit mutató tőkéket el kell távolítani és meg kell semmisíteni, mivel a fitoplazma elleni védekezésre jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédőszeres eljárás. Terjedése azonban nagymértékben csökkenthető fő vektora, az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) elleni, megfelelő időben végzett kezelésekkel. Ez a fertőzött területen, valamint az azt 3 km szélességben körülvevő biztonsági zónában kötelező.


A további esetleges fertőzési gócok felkutatása érdekében a növény-egészségügyért felelős hatóság 2017-ben növeli a felderítésbe vonandó szőlőterületek nagyságát, a mintavételek és a laboratóriumi vizsgálatok számát. Emellett a hatóság folytatja a fitoplazmát terjesztő kabóca jelenlétének és terjedésének előrejelzését és a védekezési felhívások közzétételét.
A 2015-ben kiadott 9/2016. (II. 15.) FM rendelet alapján a szőlőkabóca elleni növényvédő szeres védekezésekhez állami támogatás igényelhető. Hatóság által elrendelt megsemmisítés esetén a hivatásszerű gazdálkodást folytató termelők kártalanításra jogosultak. A bejelentőlapok és a további információk a bejelentés-kötelezett károsítókról itt találhatók.



(NÉBIH)


Tiltakoznak

Badacsonytomaj önkormányzata, a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa, a Badacsony Borvidéki Borút Egyesület, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet és a Badacsony CÉH Turisztikai Egyesület, valamint az ágazat vállalkozói csúsztatásnak és félreértelmezhetőnek tartják a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Badacsony-hegy zárlatának elrendeléséről szóló közleményét.
,,A térség szőlészetének-borászatának, turizmusának fejlődésére káros hatású és ebben a formában valótlan a nyilatkozat, ezért azt visszautasítjuk!" - áll a badacsonyiak közleményében. Hangsúlyozzák, a vélhetően őshonos betegség az egész országban károsítja a szőlőültetvényeket, az nem kizárólag e borvidék problémája.
A betegség a helyiek szerint jó ideje ismert, a szőlész szakma eddig is szorosan együttműködött a Nébih-hel a leküzdéséért.  Hangsúlyozzák, hogy a védekezést nehezíti az ültetvények tagoltsága, továbbá a zömmel nem magánkézben lévő, elhanyagolt területeken fellelhető fertőzési gócok, amelyek nem feltétlenül szőlő művelési ágú területek. A hatékony védekezést nehezíti a központi intézkedések hiánya is, például a fertőzést terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni állami védekezés elégtelensége. Kiemelik azt is, hogy a betegség kizárólag a szőlő, mint növény betegsége, így semmilyen hatással nincs a belőle készülő borra.
A közlemény szerint  kellő pontosítás és hiteles tájékoztatás hiányában a Nébih túlzó és félreérthető közleménye alaptalanul ronthatja a badacsonyi borok megítélését. (MTI)


 

 

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám