`

Két újabb borvidéket veszélyeztet a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma. A szakemberek megkezdték a felszámolási intézkedések elrendelését és a fertőzés mértékének felmérését.

 


A NÉBIH laboratóriumi eredményei alapján a Villányi borvidékhez közeli Gyód községben, valamint a Soproni borvidéken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség kórokozója. Győr-Moson-Sopron megyében a beteg tőkét ugyanazon a területen, a Sopron melletti Jánostelepen találták meg, ahol 2015-ben az erdei iszalag bizonyult fertőzöttnek.
A fertőzött növényeket, valamint a fertőzési góc körüli 1 kilométeres körzetben a tünetet mutató tőkéket meg kell semmisíteni. Az ezt körülvevő 3 kilométeres biztonsági övezetben intenzív felderítés és mintavétel zajlik a károsító esetleges jelenlétének, terjedésének monitorozására. Az illetékes kormányhivatal szakemberei megkezdték a felszámolási intézkedések elrendelését és a fertőzés mértékének felmérését. A védelmi intézkedésekről a NÉBIH által kidolgozott FD-Nemzeti Készenléti Terv ad útmutatást. Hatóság által elrendelt megsemmisítés esetén a hivatásszerű gazdálkodást folytató termelők kártalanításra jogosultak.


A NÉBIH ezt a betegséget idehaza először 2013 augusztusában azonosította Zala megyében a szlovén határ mellett, majd Badacsonytomajon, Veszprém megyében. 2014-2015-ben a hatóság Vas és Somogy, valamint Fejér megyében is kimutatta a fertőzést. Győr és Komárom megyében a kórokozót korábban csak a természeti környezetben élő iszalag növényekből azonosították.
A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma karantén károsító szőlőnövényen. Az ellene való védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédőszeres eljárás. Terjedése azonban nagymértékben csökkenthető fő vektora, az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) elleni, megfelelő időben végzett kezelésekkel, valamint az erdei iszalag, mint gazdanövény irtásával. A 2015-ben kiadott 9/2016. (II. 15.) FM rendelet alapján a szőlőkabóca elleni növényvédő szeres védekezésekhez állami támogatás igényelhető. A bejelentőlapok és a további információk a bejelentés-kötelezett károsítókról itt találhatók.


Ahol nem hajtják végre a szükséges védelmi intézkedéseket, megnő a fertőzés kockázata. A tőkék 80-100%-a is megfertőződhet a fitoplazmával, fogékony fajták esetében néhány év leforgása alatt ki is pusztulhatnak. Ennek megelőzése érdekében és a további terjedés megakadályozásához kulcsfontosságú a szőlő- és bortermelők együttműködése.


(NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám